A LÁTHATÓ HALOTT ARC

            Huber Ottó, a gazdasági - iskola elvégzése után, mint gyakornok érkezett a grófi birtokra.

  A segédgazdatiszt, hamarosan megtapasztalta, hogy a cselédek számára a gazdájukhoz való hűség többet jelentett, mint saját magukhoz, testükhöz való hűség, vagy saját becsületüknek megőrzése. Például ha előfordult, hogy valamelyik cselédfeleség félrelépett és még ha származott is belőle valami baj, de nem azért, hogy megcsalta az urát, hanem, hogy kivel csalta meg. Mert ha a csábító a parancsolója volt, akkor kevés kivétellel bocsánatos bűnnek minősült.

      Általában a cselédemberek megbecsülték a nőt, de ennek nem mondott ellent, hogy néha megverték az asszonyt

Hűségük, még abban is megnyilvánult, hogy az öngyilkosságnak is volt hagyománya. Mig az életunt cselédek, a férfiak rendszerint akasztással vetettek véget napjaiknak, addig a leányok, asszonyok kútba ugrással. Más módon nem igen gyakoroltak öngyilkosságot, szigorúan őrizvén még ezzel is hűségüket a hagyományok iránt. Gazdájuknak, feletteseiknek mindent eltűrtek. 

      Ezt a cselédalázatot, hűséget, igyekezett kihasználni a fiatal, galád gyakornok.

     – Napközben gyakran meglátogatta a dolgozó cselédeket, és kiszemelte a szebbnél- szebb lányokat, esténként magához rendelte őket, azzal az ürüggyel, hogy varják meg, tegyék rendbe ruházatát. Mindenki tudta, hogy sorra megbecsteleníti a szebbnél- szebb fiatal cselédlányokat. De tűrték, mert úgy gondolták, hogy ilyen az élet, és a cselédnek engedelmeskedni kel!

       Ezeket a lányokat soha senki meg nem szólta, és nem is pletykálták. Férjhez mentek valamelyik béres legényhez, és tovább folytatódott, minden a megszokot mederben. Ennek a folyamatnak véget vetett, hogy az egyik igen szemre való lányt is magához rendelte a segédtiszt. Mindenki tudta, hogy miért, de azt már nem sejtették, hogy ez alkalommal mi lesz a következmény, és talán ezért senki ellent nem mondott.

       Este, amikor a lány elindult a gazdatiszt lakása felé, magával hívta bátyát, hogy meg védelmezi, ha szükséges. A bátya, mint jó testvér szót fogadott, azonban hamarosan álmos lett és végül ott hagyta húgát. A fiatal lány részére szörnyű éjszakai órák következtek.

       Másnap hajnalban, amint kiszabadult a segédtiszt barlangjából, valószínű, hogy nem akarta többé a segédtiszt buja vágyaít kielégíteni, egyenesen a tanyaközepén a nagy kerekes kúthoz rohant és belévetette magát.

       Reggel a béresek itatáskor találtak rá a lányra, és kihúzták a kútból. Ott feküdt a tanyaközepén, nyitott szájjal, üveges szemekkel, kényeskedő felvont orral, mintha valamilyen undort akart volna kifejezni, szép fehér combján lenge kis ruhája felcsúszva, homlokán, testén, mély eleven horzsolások éktelenkedtek, élettelen húsdarabra hasonlítva, döbbentette meg a bámészkoidókat.

    A tanya népe pillanatok alatt odacsődült, vállvonogatva álltak meg előtte, egy-egy percre, mindaddig még a segédtiszt oda nem érkezett, akinek karjából a lány egyenesen a halálba menekült. - A gyakornok munkába kergette a cselédeket! Nádpálcájával idegesen veregette bürgedli csizmája szárát, és a szokásosnál is durvábban üvöltözött. – Mérges – dühös, volt, mert a lány meg szegte a szokásokat, a dolgok addigi - számára rendes - menetét.- Egyébként gondolta magában - mit bámulják most már annyira, hiszen ez az ő prédája!

    A cselédek nem ütköztek meg, hogy tegnap éppen ezt a lányt rendelte magához, és részegfővel különös vágyainak csillapítására olyasmit kért tőle, hogy a lány nem bírta elviselni.

  - „Azért nem kellett volna ilyen dolgokra vetemednie” – dörmögte a segédtiszt. Az úrfi lázadásait a cselédek nem érthették, hiszen ő jól tudta, hogy vége az efféle szórakozásoknak, mert ő jóltudta, hogy a cselédekben is előbb- utóbb tudatosul, hogy egyszer mindennek vége szakad. Azt tudták felfogni, hogy mit jelent az egyszerű parasztcselédlány jelleme, hogy mi elől menekült ki olyan sebbel-lobbal a világból. Az ő megszokott világából, melyben a gúnyos világ szemében, a tanyasi közmondás szerint: - „ csak a kenyér nem közös, amit megeszünk”. A lánynak ugyanis vőlegénye volt, és tudták, mindketten, hogy a szúnyogok, és a bolhák csípései ellen a szegény cselédemberek nem tudtak védekezni, mint a hasonló esetek ellen sem.  -

                         2009. október, 3.   – Budár Sándor.  Érbogyoszló.