Egy elkeseredett 47 éves asszony vagyok, aki most tapasztalja, hogy milyen érzés betegen, munkanélkül boldogulni.

Sajnos július 1-től munkanélküli vagyok, de betegállományban, úgymond passziv táppénzben vagyok. Egyre jobban tudatosul bennem, hogy milyen korlátaim, határaim vannak.Eddig még nem fordult elő velem, hogy nem tudtam két hét múlva mi lesz, hogy lesz.most ezt is megértem.

És ez csak rosszabb lehet, pedig nem hagyom el magam, de fogalmam sincs, hogy egyáltalán egészségileg mi lesz, és ezáltal milyen állást vállalhatnék el, ha valami adódik is.Amit tudok, hogy dolgozni fogok, de semmi üzletkötés, csak kézzel fogható, alkalmazotti munkakörben gondolkodom,de megint van egy de, mégpedig, hogy nem tudok nyelveket, nincs jogsim, van egy alapbetegségem amit nem titkolhatok a leendő munkaadom elött.Szóval ez egy ördögi kör, és úgye a körből nincs kiszállás, vagy ha igen nem tudni, hogy jó felé, vagy rossz felé lépünk.