Zarándoklatra készülünk. 

http://men-for-the-women.hupont.hu/6/zarandoklat

8-10 napot töltünk együtt, és rengeteget beszélgetünk egymás között és mindazokkal, akikkel az úton talákozunk, és akik esténként, amikor megérkezünk valahová, várnak minket. Akikkel megoszthatjuk a gondolatainkat, akik megosztják velünk gondolataikat. És hiszem, Isten is velünk lesz. 

Ám ezen kívül, amikor egyik lépést tesszük a másik után, leginkább önmagunkkal vagyunk.

 

"Mottó: Nincs jogom elítélni, megvetni,

kiközösíteni senkit azért, mert más a véleménye,

mint az enyém." 

 

Azon gondolkodom, hogy amikor igyekszem megvédeni magam valamitől, vagy valakiktől, akik számomra tarthatatlan, elfogadhatatlan vagy akár csak követhetetlen álláspontot, értékrendet, gondolkodást cselekvési módokat képviselnek, és ezeket erőszakkal vagy manipulatív módon rám akarják erőltetni, akkor a védekezésem miért minősül acsarkodásnak?

 

Emeljük magasra a gyermekeinket

(Ki az igazi magyar?)

 

"Ezek közül az emberek közül, ebből a gonosz nemzedékből nem látja meg egy sem azt a szép földet, amelyet atyáitoknak esküvel ígértem!"

(5Mózes 1: 35)

 

 

Újságot olvastam, hogy tájékozódjam némiképp a magyarok cselekedeteiről, történeteiről, viszonyairól napjainkban. Nehezen ismertem ki magam, még kevésbé tudtam eldönteni kinek is van igaza. Gondolkoztam, törtem a fejem a sok-sok okos, logikus, gyakran indulatos és elkötelezett véleményt olvasva.

 

Ha az anyám és az apám nem szerette volna egymást azon a napon, akkor én nem lennék. Történhetett aztán bármi, az a nap, óra, perc, pillanat meghatározó volt az életemben. És mivel tudom értékelni az életem, ezért hálás vagyok a pillanatért is. És hálás vagyok apámért, anyámért. 

Mert vannak időszakok és vannak emberek, akik nem pótolhatóak. Ha ők nem lettek volna, ha az, ami történt, nem történt volna, nem lenne pótolható. Nem lenne helyette semmi.

Előre jöttem a színpad szélére. Előttem a zenekari árok mélysége. Apró lámpások világítják meg a kottákat, és a zenészek izzadt arcát. Nézem a szemüket, de nem látnak engem, saját magukkal vannak elfoglalva ők is. Akárcsak én. Teltház van. Tapsvihar. A nézők felállva ujjonganak. Hajlongok, tekintetem összevissza ugrál, végül is valahová nézni kell. Becsukom a szemem, de így sem látok többet. Aztán mégis megpillantom az első sorban a két üres széket, amit a legkevésbé akartam látni.

Mottó: a szeretet nem érzelem, hanem döntés.

 

Szeretni jó! Jó érzés. Amikor betölt a szeretet, akkor szebben süt a nap, ízesebb az étel, mámorítóak az illatok, csodálatos a világ. Minden és mindenki szép, még a jövő is. Nagyszerűek a kilátások, hiszen mi rossz történhetne, amikor betölt a szeretet. Szeretni nehéz! Néha. Amikor elpattan, vagy csak túlfeszül egy-egy húr. Amikor egész éjjel bömböl a gyerek. Amikor követelőzővé torzul az arca, és eltorzul a tiéd is.

 

A bolt tele volt mindenféle aprócseprő, ismeretlen rendeltetésű dologgal.

–        Ez mi? – kérdezte az asszony.

–        Etetőkosár.

–        És mire jó?

–        Teletöltik kukoricával és bedobják a vízbe. Odaszoknak a halak.

–        És ez?

–        Ez is etetőkosár – hangzott a felelet.

–        Az nem lehet – jelentette ki határozottan az asszony. – Hiszen nem is hasonlítanak

 

Ha a világ dolgaira figyelsz, rengeteg problémát látsz. Ha a médiát figyeled, csak problémát látsz. Ha megnyitsz egy csapot, probléma folyik belőle: gazdasági válság van, halálos kór van elterjedőben…stb.

Hallod a rádióban, hogy családok kerülnek utcára, mert elárverezik a lakásukat, házukat néhány hónap elmaradás miatt. És neked is van talán némi elmaradásod…

Én azt tapasztalom, hogy az emberek mind nagyobb része van pánikban. És a pánikhelyzetben az emberek gyakran döntenek rosszul.

Ez a kép Törökországban, Antalyában készült a múlt héten. Egy lomha folyó medre egyszer csak véget ér, és lezúdul a tengerbe.

Látható a város a háttérben, egy nagy blokkház közelebb, a folyó, az ég és a tenger, ja és jómagam is ott vagyok a képen.

A képen ott vagyok.

Emlékszem, vagy 20 évvel ezelőtt, vagy még régebben, az Óperenciás tengeren is túl, a Fogarasban túráztunk. Hátizsákkal másztunk, idegenvezető nélkül, remélve. hogy estére megtaláljuk a kabanát, ahol alhatunk, és kerül valami meleg étel is.