Mitől vagyok magyar?

Tényleg, mondjátok meg, mitől vagyok magyar?

A kérdésre válaszolni nem mindenki akar,

s ha akar is, nem tud, nem biztos, hogy képes,

de a bizonytalanság, ki is mondom: rémes!

Talán attól is, hogy magyarul beszélek,

magyarul álmodik,  rég bennem a lélek,

atyámfiaihoz, hogy magyarul szólok,

megértem magyarul, ha szónokol szónok.

Ha magyarul hangzik, megértem a mesét,

Árgyilus királyfi szelíd szerelmesét,

Égig-érő fáról szedem a gyümölcsöt,

el tudom dalolni a koporsót, bölcsőt.

Himnusz a borhoz

Pohárba töltött, élő napsugár,

illatok, ízek harmóniája,

ínyemet becéző simogatás,

lassú tűz belső áradása,

csírázó kedvem szító tüze,

oldódó bánat szelíd vize,

gyertyafény tükre a pohárban,

éltető, élő, szép szivárvány,

bújó, felsejlő, néma vágyam,

Pohárba töltött tüzes napsugár!

Tíz pohár bor.

Első pohár – ízlelés, hosszú kortyok,

Második pohár – felizzik a lélek,

Harmadik pohár – oldódnak a fékek,

Negyedik pohár – a beszéd cikázik,

Ötödik pohár – lassul a szenvedély,

Hatodik pohár – bánat terül a szívre,

Hetedik pohár – már könnyezik a szem,

Nyolcadik pohár – hej, most vigaszra vágyom!

Mennyi mindent szeretnék!

Mennyi minden szépet szeretnék megírni!

Boldogan nevetni, önfeledten sírni,

kitárni a lelkem, fel a magas égre,

majd csendben, merengve, megpihenni végre.

Csoda-pillanatok varázsát megélni,

a szépségek között haláltól sem félni,

erőt meríteni baráti mosolyból,

ott találni békét, hol senki sem gondol.

Egy szem pillantása, egy meleg tekintet,

mely, mint a napsugár, egykor felém intett,

félig kinyílt ajkak, ki nem mondott szóval,

mindent újra élni, és leírni tollal.

Megjegyzések „ A Köztársaság Kiáltványá”-hoz

A Demokratikus Koalíció elnöksége kiáltványt bocsájtott közre a fenti címmel és azzal a fixa ideával, hogy a demokráciát meg kell védeni. Egy előszó-félében írják” Célunk az 1918-ban, 1946-ban, és 1989-ben megalapított köztársaság negyedik újraalapítása…”

Ennél a gondolatnál kissé elakadtam. Érdemes itt elidőzni. Lássuk csak 1918-at! Az első világháború vereséggel végződött, a háború kitörését 1914-ben ujjongva fogadó tömegek ekkorra már békét akartak.

Október 23.

Egy bomba robbant a szívemben:

Tüntetés lesz, testvér, tüntetünk!

Forró szívvel, és mit se várva

Egy eszme indult el velünk.

Az idő ősködéből pattant,

És telt vele a csillogó este:

Ezrek és ezrek az utcákon,

Nem lehet ráismerni Pestre.

Az égen száz csillag hunyorgott,

Lenézett egy-két vörös fényre;

Csattant, kiáltott a jelszó:

A rabságnak már legyen vége!

Egy autó oldalán fityegtem,

És alig hittem a szememnek:

Rendőr sehol, s házak tövéből

Asszonyok, lányok integetnek.

Október.

Halkan suttog a Ősz,

És sárgulnak a lombok;

Lassanként színesednek

A távolabbi dombok.

A szelíd napsütésben

Vadászik egy rigó,

És lustán hull a földre

Egy-egy érett dió…

Halkan suttog az Ősz,

Így búcsúzik a nyártól.

A tegnap verőfénye

Így köszön el a mától.

Vénasszonyok nyarában

Fürdik a néma kék ég,

A drótról messze szállnak

A villásfarkú fecskék.

Zendül a hegy – szürettől:

Szedik a szőlőt jókor,

És nemsokára forr majd

A hordókban az újbor.

A tűz

Nem tudom, hogy az ősi ösztön

működik-e, amikor nézem,

de lenyűgöz, bűvöl és fogva tart,

egész lényemmel érzem!

A játszi lángok rebbenése,

mint a csapongó gondolat

ott cikázik a parázs fölött –

fékezhetetlen indulat.

Pattogva fal fel minden ágat,

közben gyűrűzik sűrű füst,

a parázs alulról ki-kikacsingat,

fölötte megrottyan az üst.

Kályhába zárva, melegítve,

ugye a tűz milyen csodás!

Tűzhelyen tőle fő az étel,

aranyló csirkepaprikás!