Kis türelmet...
Tudatom szabadon maradó részével pedig szégyenkeztem, sőt még némi kapacitás arra is maradt, hogy gondolkodjak az eseményeken. Legnagyobb megdöbbenésemre a riksás nem haragudott sem rám, sem a világra. A szembe jövő riksásokkal hangos köszönésekkel és csöngetésekkel üdvözölték egymást: "Rádhé, Rádhé!" Rádhá, más néven Rádháráni az isteni gyönyörenergia megtestesülése. Őhozzá szoktak imádkozni, hogy az ember mindig emlékezhessen istenre, és soha ne feledkezzen meg róla, hogy állandóan az Ő szolgálatával foglalja le magát, vagyis, hogy képes legyen olyan odaadó tudattal végezni mindent, a munkát, a gyermeknevelést, a főzést, hogy azzal isten örömét szolgálja. Rádhá a kijelentő mód, Rádhé pedig felszólító mód, vagyis az isteni gyönyörenergia megtestesülésének a megszólítása. "Rádhé, Rádhé", mondta a riksás és néha még mondott valamit, mire mindkét riksás hangosan felkacagott. Csak néztem. Ez meg hogyan lehetséges? Ilyen körülmények között élnek, nincsen semmijük, még a riksa sem az övéké, csak bérlik. Egész nap tekernek, alig marad meg nekik valami és közben ők vidáman nevetgélnek, ráadásul az utcán sem botránkozik meg senki, amiért riksával fuvaroztatom magam. Bekanyarodunk a mi utcánkba, jellegzetesen szűk sikátorba, ahol két riksa már nem megy el egymás mellett. Ha éppen jön egy másik riksa szemben, akkor valamilyen szabály alapján az egyik hátratolat, vita és feszültség nélkül. Megérkeztünk, odaadtam a nekijáró pénzt, királyi eleganciával eltette, majd fejbiccentéssel és egy megköszönő tekintettel elintézte a dolgot. Nekem pedig futnom kellett, a korábban már ismertetett okokból. Rá kellett jönnöm, hogy a riksásnak csak jó, ha igénybe veszem szolgáltatásait, belőlünk, az utasaiból él. Nincs ebben semmi különleges. Senkinek sem fordul meg a fejében, hogy az emberi jogok megsértése volna valakit saját frizuránk megigazítására, vagy nadrágunk megvarrására használni. Ugyanez a helyzet a riksással. Ő nem borbély és nem varrónő. Riksás. Ez a szakmája.
setapalca.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Indiai utazás 6.
Indiai utazás 5.
Indiai utazás 3.
Indiai utazás 2.