A társastáncok közül a keringõnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német "waltzen" (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik.
A tánctörténészek többsége a keringõt a régi Dreherre vagy a Landlerre vezeti vissza a XVI. századtól kezdõdõen. Ezt a táncot Németországban és Ausztriában a nép táncmester nélkül táncolta. 3/4-es vagy 3/8-os ütemü körtánc volt, melyben a párok egymást átkarolva és egymás körül forogva táncoltak egy elképzelt középpont körül. Ez a tánc igen népszerü volt, olyannyira, hogy évszázadunk elejéig városban és falun egyaránt táncolták.
A másik verzió szerint a keringõ keletkezését az ún. Langausban kell keresni, abban a táncban, amelyben a táncosoknak egy meglehetõsen hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolni. A hatóság tilalmi rendeletet hozott a tánc ellen egészen a XVIII. századig. A büntetés indoka: tilos a partnernõ körbeforgatása és megpörgetése, levegõbe dobása és átpördítése.
A "waltzen" szó 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban jelent meg. Bár a porosz udvarban, 1794-ben már tanulták a keringõt, a késõbbi porosz királynõ, Lujza - aki nem volt tõle elragadtatva - betiltotta. Berlinben 1918-ig volt érvényben a tilalom, a müncheni bálokon viszont játszották és táncolták. A keringõ diadalmenete a bécsi kongresszus után kezdõdött. Nagy szerepe volt ebben Lannernek és a Strauss dinasztia mámorító keringõmelódiáinak.

danceschool.fw.hu