A Tangó származása elválaszthatatlan az argentin néplélektõl és fõvárostól, Buenos Airestõl, eredete viszont igencsak vitatott. A Tangó elnevezés a "tambor"(dob) szóra vezethetõ vissza, amely a dél-afrikai feketék dobszóval kisért ünnepét idézi. XIX. század elején Kubában, Uruguayban, Brazíliában is megjelent a kifejezés a szóló és páros tánc jelentésben is. A táncos és zenei befolyás a kubai Habanérából és az argentin Milongából származik. A Tango Argentinot nevezték a modernizált Tangónak, mely fõként Buenos Aires kikötõnegyedében, a La Plata nyugati partján terjedt el. Fõként hegedü, gitár, fuvola és zongora kísérte. 1870 után a Németországból importált bandoneon - ami egy kromatikus tangóharmonika - kísérte a táncot. A spanyol-argentin mélabúval átitatott Tangó ellentétei a férfias és nõies, kemény és lágy, agresszív és szentimentális vonásokban mutatkoznak meg.
A Tangó a XX. század kezdetén vált Argentínában társastánccá. 1907-ben átkerült Európába és mindenekelõtt Párizst büvölte el, ahol elõször is a spanyol-argentin lokálokban tünt fel, majd elismert társastánccá vált. Az elsõ Tangó versenyt Nizzában rendezték. 1912-ben Tangó-láz tört ki egész Európában, ám mindemellett a táncot "ízléstelen stílusa" miatt támadták is. Fõként az egyház volt a tánc ellen, így azt hosszú idõre betiltották. Aki ebben az idõszakban Tangót táncolt és rajtakapták, azt letartóztatatták és elítélték. Az évek múlásával a szigor oldódott és a Tangó visszatért a táncos életbe. 1920-21-ben a dél-amerikai Tangót az angolok megreformálták. Az egyszerübb verziót tiltakozva fogadták, azonban 1922-ben Londonban rendezett Tangó-konferencián a táncot az angol stílushoz igazították. A szentimentális Tango Argentinot, az eltérõ stílusú angol Tangó váltotta fel, melyet rándításszerü mozdulatok (elsõsorban a fejé), szenvedélyes elõrehaladó mozgások, hirtelen késleletetések és egyértelmü figuralezárások jellemeztek.

danceschool.fw.hu