Az udvarlás kifejezés a középkortól támasztható alá adatokkal, bár bizonyos, hogy sokkal korábban is létezett.
A szó a házasságra vágyó legények közeledését jelenti a leányokhoz különbözõ, társadalmilag elfogadott (de íratlan) szabályok betartásával, amelynek folyamán esélyeiket puhatolták ki, házasságuk útját egyengették, egyúttal szexuális közeledésre is alkalmuk nyílott.
A férfi szándéka komolyságának bizonyítása jeleként többször fölkereste a lehetséges mennyasszony házát, lakását; látványos jelekkel - ajándék, kísérgetés, szerenád, különféle segítség stb. - bizonyította, hogy nem csupán feleségül szeretné venni választottját, hanem képes is eltartására.
Az udvarlás azonban nem volt egyenrangú viszony - nemcsak azért, mert a lányt többnyire passzivitásra kötelezte, hanem azért is, mert meghatározó szerepet kaptak a lányos szülõk.

Párválasztási kívánságaik sok esetben alapvetõen meghatározták az udvarlási viszonyt.
Nagyon valószínû, hogy az udvarlás szokásának visszaszorulásában részben ez játszott szerepet (a 19-20. század fordulójától megjelenõ feminista mozgalmak többek között e területen is lázadtak az általuk feudálisnak vélt kötöttségek ellen), ám sokkal nagyobb jelentõséget tulajdoníthatunk az urbanizációnak, amely felrobbantotta a patriarchális vidéki társadalom viszonyait.
Az udvarlás nem zárja ki a szerelem, a kölcsönös szerelem lehetõségét, de nem feltételezi. Maga a szó is csupán egyirányú közeledésre utal, a másik félnek legföljebb az elfogadást teszi lehetõvé.

Mozaik Web