A TNMT egy igazi multikulti képregény, amiben a reneszánszt elõbb vegyítették a Japán kultúrával és a New York-i undergrounddal, minthogy az napjainkra divatos lett. Bevallom, elfogult vagyok, mert hosszú idõn keresztül a teknõcök miatt keltem fel hétvégén, és sokáig csak a világ legviccesebb nevû karatemesterének, Szecskának a tanításaiból tudtam, hogy a teknõcök neveiket olasz sztárfestõkrõl kapták. Kit érdekel a Sixtusi kápolna, ha Michelangelóról a nuncsaku és a pizza visszaböfögése jut az eszembe?

William és Dakota Block egy orvos házaspár, akiknek az egyik éjjeli ügyeletét szinte elárasztják a város lakói. Az emberek hasonló tünetekkel fordulnak hozzájuk, testüket üszkös sebek borítják, tekintetük szinte már gyanúsan kifejezéstelen. A sérültek között van Cherry, a go-go táncos is, akinek a lába egy országúti támadás során leszakadt a testérõl. Volt barátja, Wray mellette áll a bajban, és megpróbálja megvédeni a lányt. Cherry talán nincs a legjobb formájában, de a táncrendjében még van egy elõjegyzés, amit teljesítenie kell.

Chris Pratt (Joseph Gordon-Levitt) jótanuló-jósportoló, az iskolai hokicsapat sztárja, a város egyik legmenõbb sráca. Egy tragikus autóbalesetben súlyosan megsérül, emlékezete darabokra hullik. A legegyszerûbb feladatokat is képtelen elvégezni segítség, azaz a jegyzetei nélkül. Így aztán Pratt, aki a baleset elõtt az élet császárának számított, most éjszakánként egy bankfiókban takarít, nappal pedig próbálja rendbe szedni életét. Segítsége ebben cseppet sem könnyû eset lakótársa, a vak Lewis (Jeff Daniels).

Tarantino vagány autósüldözéses mozija üde színfolt a blue boxban felvett, digitálisan kozmetikázott mai akciófilmek szürke tömegében. A cím egy törhetetlen kaszkadõrautóra utal, amit kéjgyilkos gazdája csodás találékonysággal használ halálos fegyverként. A Halálbiztos kemény mozi, de nem árt, ha tudjuk, szükségeltetik hozzá némi türelem. Ki kell bekkelni azt a bizony nem kevés idõt, amit a film a cselekmény elõkészítésére szán. Ez természetesen véget nem érõ szövegelést jelent, ezúttal csajtársaságban.

Ízlések és pofonok: én könyvpárti vagyok. Ritkán ér a meglepetés, hogy valami jobb a filmvásznon. Néha azért mégis. Krúdy Gyula Szindbád-sorai felejthetetlenek, de Latinovits cuppantotta a csontból a velõt a húslevesbe úgy, hogy összefutott a szájunkban a nyál. Nem kívánva azonban klasszikushoz hasonlítani egy közepes német?olasz film, a Bella Martha (2001) gyenge amerikai feldolgozását, a tanácsom csak annyi, hogy aki a Ragyogj! rendezõjének (Scott Hicks) új romantikus konyha-komédiája mellett dönt, még moziba menet tömje meg a hasát, mert a popcorn ezúttal nem fog jólesni.

Mûvészetek Palotája 2007/Õsz

Az egyetlen igazi probléma a filmmel az, hogy nincs hõse. Theo figurájának pozitívvá árnyékolására egyetlen sikeres kísérlet történik, rögtön a film elején, de kiszabadulása után hedonista, fõnökéhez és odaadó szeretõjéhez is hûtlen drogos banditává válik. Nagy Zsolt szokás szerint megbízhatóan jó, de nem az az arc, akiért lehet szorítani. Egy-két jelenetben feltûnik mellette kvázi statisztaként Nagypál Gábor ? ez az expresszív arcú színész, generációjának egyik legnagyobb tehetsége Theóként talán emberibbé varázsolta volna a mozit.

A jövõbe kalandozni a forgatókönyvírónak kéjes élvezet, kivált, ha ezt történetesen saját megálmodott hõsével is megteheti. A Next négy tollnoka ezen a téren egyenesen szárnyalt: Philip K. Dick 1953-as novelláját, Az aranyembert szedték ízekre, csupán a fõszereplõ nevével emlékezve a forrásra. Így a 2007-es átiratban Cris Johnson (Nicolas Cage) nem aranyszínû mutáns, ellenben láncdohányos életmûvész és fõállásban másodvonalbeli Las Vegas-i mutatványos, akinek megvan az a különleges képessége, hogy ? bizonyára már kitalálták ? a jövõbe lát.