Az egyetlen igazi probléma a filmmel az, hogy nincs hőse. Theo figurájának pozitívvá árnyékolására egyetlen sikeres kísérlet történik, rögtön a film elején, de kiszabadulása után hedonista, főnökéhez és odaadó szeretőjéhez is hűtlen drogos banditává válik. Nagy Zsolt szokás szerint megbízhatóan jó, de nem az az arc, akiért lehet szorítani. Egy-két jelenetben feltűnik mellette kvázi statisztaként Nagypál Gábor – ez az expresszív arcú színész, generációjának egyik legnagyobb tehetsége Theóként talán emberibbé varázsolta volna a mozit. Két dologban viszont nagyon erős a film: a látványvilága anélkül lenyűgöző és egységes, hogy hivalkodóan (és errefelé oly trendien) el lenne színezve valamelyik irányba, ráadásul bár az agyonfényképezett pesti helyszíneken játszódik a sztori, azok mégis újszerűnek hatnak. Olyannyira, hogy a végén megjelenő, egyenruhás magyar rendőrök szinte pofonként ébresztik fel a nézőt a bizsergetően sötét álomból. A másik a szereplők: kivétel nélkül hiteles arcok, az öreg rókák (Derzsi János a „címadó” cellatárs, Lukáts Andor a nagybácsi kissé elnagyolt szerepében) és a fiatal névtelenek a legkisebb rosszfiúszerepekben egyaránt – a pletyka szerint a forgatáson kígyóztak az Audik és Mercedesek. Az „életszagúságot” nyilván erősíti a tény is, hogy Nagy Viktor a saját igaz történetéből írta a könyvet.

Mozinet.hu