Escape-Land

      Az emberi létezés  - csak a mindenkori menekülések története… talán. S nem az élhető módon leélhető és végig élt élet, s nem is a minőségi élet, de még csak,  nem is az ’emberközpontú élet’.

Én, ugyanis „még nem láttam embert”, aki valóban, és minden ízében (ha csak nem titkolta) - szabadon tudott volna élni, vagy valamiképpen, épp ne lett volna – létezése foglya -,  s egyfajta „áldozat”...

Áldozata akár a saját paradigmáinak, akár a környezetének. Így aztán, én még épséges embert és e miatt, emberi elmét, s hovatovább épséges emberi társadalmakat sem ’láttam’, láthattam még eddig, ezen a földön. Nem is hallottam még róla, és nem is olvastam még soha.

 Nem volt itt egyetlen  - a valóságos ’emberi  jó és jóság’ értelmében értett - lakható világ, egyetlenegy másodpercig sem, e glóbusz, akármelyik felén – akár csak az elmúlt húszezer évben is tekintsük. Így aztán, még ez a jelenlegi sem lehet, avagy változhatott ezzé. Sőt, mintha mindegyre csak távolodóban volna az ’emberi léptékű, s még lakható világok’ fogalmaitól…

Tudniillik, nincs akció, aminek ne lenne következménye, illetőleg aminek végső ’eredménye’, ne volna, vagy lehetne a szenvedés maga… akár fizikálisan, akár lelkiekben, akár csak egzisztenciálisan, avagy metafizikálisan, vagy isten bocsássa: így, - valamennyivel együtt. Mindössze, csak holmi illúzióink vannak, vagy lehetnek, és szimulált, elképzelt, vagy álmodott békességeink. S e  megannyi  látszatok – szimulált „valóságai”… no meg az ezeket kényszerűen félbeszakító eszméletek - és ébredéseink…

A középkorban ugye, pl. az volt a logika, ami azóta is számomra - az egyik, legjellemzőbb s alapvető esszenciája az emberi gondolkodásnak, hogy a hídról bedobjuk a boszorkányt, és ha elsüllyed, akkor ártatlan volt, ha fönt marad, akkor pedig elégethetjük. (HORTOBÁGYI L.. 2006 )

Amíg a középkorban tehát, valóban is legyilkolták, mert legyilkolhatták ezeket a szerencsétleneket, addigra ma - már „csak” az életkedvük megy el.  Pedig ha őszintén belegondolunk, valyon nem szenvedett-e már ténylegesen az is, aki, vagy akik e boszorkákat hajdan, akkor ott, hídról – oly  föllelkesült hittel taszították mélybe…?!

Az értelmiségi lét bizonyos szakaszaiban ezek az egyedek tehát, ma másképp szelektálódnak ki ugyan ki, de mindenképpen kiszelektálódnak. (HORTOBÁGYI )

Épp ezért e társadalmilag generált-, és vagy manipulált rosszkedvnek, eme végzetes rákkeltő folyamatát tartom én az egyik legérdekesebbnek; ahol a szelekció voltaképp a személyiség tudatos, illetve elkerülhetetlen torzítása, torzulása, valamint e rosszkedv általános életérzéssé emelése révén működik, avagy valósulhat  is - csak eleve meg. (S ezt így vélte már – úgy gondolom -  Freud is, majd száz évvel ezelőtt, - mikor is a kultúrában  levés  ’rossz közérzetéről’  írt, s elmélkedett.)

Ezért aztán az un. ’érzelemmentes élet’, avagy ez a mai modern kori, (mindannyiunkat is  egyre inkább körül ölelő) emberi közöny, és apátia, mint egyfajta métely - mely mindazonáltal nem  azonosítható, a keleti kultúrák létezésről lemondó, bölcs nem akarásának statikus elméletével – hanem mindössze csak az emberi jelenvaló lét - egyfajta szükségszerű, ámde korcs természetű mutációi , – melyek ugyanakkor, mint egyfajta logikus ’élettapasztalat’ - végeredményben a buddhizmusból szivárogtak alá és fogantattak meg: végeredményében egy iszonyatosan „nagy találmány”-t , illetve fölismerést írhatnak itt körül.

Bár sajnos, amint ezek, - miként ’a legnagyobb közös emberi rossz többszörösei’ működnek,  - az így megtapasztalható, s bennük rejtező rossz, mindennél „jobb”  funkcióiként, egy ugyancsak ekként leírható balsejtelm-rendszert erősítnek tovább.

Nem lehet véletlen tehát, hogy az atomizált, individuális lét, azon keleti és ázsiai társadalmaiban nyert, és nyerhetett igazából is létjogosultságot, ahol ez a mindenről való lemondás, az élet tekintetében -  már a valóságban is -  ab ovo - szenvedés.

Mindettől függetlenül a mi európai kultúránk, ahogy maga a nagy ’Nyugati Civilizáció’ sem különben – viszonylag könnyűszerrel csatlakozott „ehhez”, kezdve a „bűntudat” társadalmaival, majd folytatván a puritanizmussal, világégésekkel és erőszakkal színesített  korszakain át, eljutván a szekularizációig, a nihilizmusig, az egzisztencializmusig, vagy akár a teljes vallástalanság, kiábrándultan hedonista-ateista, olykor kedély és lelkibeteg, vagy éppen nárcisztikussá degenerálódó s egyre inkább kiüresedő – önnön liberalizmusában is egyre inkább tudathasadásos - fogyasztói társadalmai mentén, - a jelenig.

 Avagy a valóságtól mind határozottabban elszakadni vágyó – a korábbi pszichedelikus narkotikumok után az un. technicista, virtualitás szimulált valóságaiba zuhanva, s e ’menekülő bódulatok’ lázálmaival váltva fel e kor jelenének rémálmait , s annak mindahány megélt, átélt, túlélt félelmét, célnélküli, értékek nélküli hiábavalóságát s reménytelenségeit.

Az immáron évezredek óta, menekülő ember, bújkálása során kifejlesztett álcák, így - végérvényesen elembertelenednek. S még a jóra és a szépre használható emberi alkotások is, vagy időleges reklámhordozókká, vagy értéktelen, idővel eldobható konzerv-termékekké, avagy csak a puszta enyhely illúzióját szolgáló óvóhelyekké devalválódnak.

 A permanens menekülések, totális otthontalanságokba zuhanó világait, a látszatok és látszólagosságok idillinek hazudott színfalai és szimulakrumai váltották föl, vagy ma már - egyenesen helyettesítik. Mialatt egy bolygónyi ember éli mindennapjait, a valamitől való bizonytalanság, hajszoltsága, s a mindezek miatti menekülések kényszerének kereszttüzében.

Exodus, és otthontalanság… Nonkomformitás, avagy az általános komfort érzet hiánya és reménytelensége.

Az álmok illúziója, versus dezillúziói, avagy éppen ezek lidércnyomásai.

A vallási fundamentalizmus, esetleg fanatizmus, vagy éppen az elfogult bigottság, avagy a teljes hitetlenség illetve kételkedés szemléletmódjai.

Az IDŐ kényszer-nyomása. A haza fogalmának szétesése, vagy éppen kompromittálása.

A globalitás csapdahelyzete. A társadalmak atomizálódása; a tradícionalitás lezüllesztése és komikuma; az egzisztenciák elbizonytalanodása és esetlegessége.  A múlt relativitása, a jelen és a jövő kalkulálhatatlanságai…

A biologiai-, és ökológiai környezet károsítása és sebezhetősége; az értékek hamissága és változékonysága; az identitásaink válsága és azonosíthatatlansága. Az individuum helyzetének leírhatatlansága. A társadalmak anomikus volta. Devianciák. Xenofóbia, agresszió.  Mind mind, potenciális meneküléseink, permananes melegágyivá, és forrásvidékeivé lettek.

S mi, itt mindannyian, szép lassan csakugyan menekülni kezdünk és menekülünk – születésünk pillanatától, a mind jobban vágyni kívánt halálos ágyig. Miközben, van aki a múltba vágyik vissza; s van, aki  még a naivan magára erőszakolt, elképzelt, vágyott jövő felé rohan…. De akadnak olyanok is,  akik csak pusztán a jelen bódulatáig jutnak, s „itt” hívják magukhoz a csalárdság, békéltető illúzióit: menekülvén a drogba, és az alkoholba.

Megint mások a munkájuk céltalanságaiba fúlnak, oda menekülnek… még akkor is, ha láthatóan, s bizton tudhatóan - semmi értelme sincs. Mások viszont - csak a tétova közönybe, avagy a tékozló, semmittevésbe hullnak. Vannak, azonban olyanok is, akik az élvezetek, minden áron való, hedonista hajszolását tekintik ma „célnak”.

S akad olyan is, aki a képzelet igézetében bízik, s így menekül – s rejtezik a művészetekbe, zenébe, s az irodalom bűvöletébe. Vannak aki a mozgás örömeibe menekülnek, mások a végtelen evésbe, megint mások pedig ellenkezőleg: éppen ’a nem evés’ aszketizmusába, divatjába, s torzult önképébe fúlnak.

S vannak a ténylegesen is menekülők: a lélek, a gondolatok, és az elkeseredettség menekülői mellett, az otthontalanság, a kitaszítottság, ’s a gyökértelenség menekülőiként… hatalmas ökológai, avagy társadalmi kataklizmák áldozataiként, s kárvallottjaiként….

Így menekül tehát, e majd hétmillárdnyi lelket számláló glóbusz, sokmilliós exodusainak folyóiként, időben és térben - itt az ember.  A sehol és mindenütt migratív zuhatagában úszva, hajszolva és sodortatva. Önként, vagy erőknek erejével. Keresvén s kutatván egy jobb, szebb és élhetőbb valóság, és létezés után.

 Menekülve születéstől, a halálig, - vagy épp a halál elől, - vagy épp a halál után… szűntelenül.