Ecce Homo

                                                                                         „Hogy bűnös vagyok, nem vitás.

                                                                                                De bármit gondolok,

                                                                                            Az én bűnöm valami más,

                                                                                                Tán együgyű dolog. ”

                                                                                                    / József Attila – A Bűn /

  …valami látens polgárháború dúl már a lelkekben -,  mind érezhetőbben… A rend, ’s a hajdan volt erkölcs, a bizalom és a biztonság  fogódzóinak totális szétesése láttán.

Míg a társadalom teljes felépítményét – ugyancsak, irgalmatlan és undok dögevő férgek kezdték el rágni, és emészteni, megneszelvén, amint ez az ízes nagy falat: a ’társadalom-lény’ – immáron végső, vonagló haláltusájába kezdett.

Hogy mi történik ? Hogy mi történik akkor amikor emberi kapcsolatok, és korábban még békésnek hitt családok hullanak atomjaikra; amikor egymás mellet élő népek és nemzetek ugranak a másik torkának; amikor a korábbi barátokból ellenségek válnak; amikor az Igaz szó eltűnik, s helyét az álnok és mindegyre csak bírni vágyó hazugság csalása és szentnek fogadott misztériuma váltja fel ? Amikor nevetséges színjátékká aljasul a jog, s igazunk csak hamis illúziókká mállik, majd ennek helyét is lassan, a félelem és kétségbeesés hangja, s reményvesztett sóhaja helyettesítheti ?Amikor a becsület, azonossá lesz a becstelenséggel, pusztán csak azért, mert néhány napig talán még élni akar… akkorra az ’emberiség’ jelentésének értelme, csak puszta szóvá, - s annak is, csupán értelmetlen jelölésévé torzul..!?

De semmivé lesz – és értéktelenné a megharcolt munka ’jutalama’  is. S a tisztességel felépített jelen, nevetség és gúny tárgyává, s jövője, a gátlástalan és züllött tolvajok aljas zsákmánya lesz. S gyermekeink holnapja lesz a rabjuk…. Mi több a rabszolgájuk is, mint mi, már most is itt, majd mindannyian. Hol rombolássá válik az építés, s gyalázható papírfecnivé a törvény, - s hitünk kárhozattá.

 Szabadságunk eltűnt. (…mely talán meg se volt…még.) S így, holmi rabszolgákként, rohangálunk csak „szabadon” – miként egy felbolydult méhkas – adó bilincsek láncaira fűzve, a csalók, a bűnözők, a semmittevő henyék és élősködők között; láthatatlan vezénylő-zsinórok megkeseredett marionett-bábjaiként, a céltalanság, s létünk végtelen hiábavalósága mentén…

Még „okosan” is ostobán, hiszen itt, a tudás is csak puszta nevetségek tárgya ma, (…akár a több diplomás állástalanok sorfalában állva is…) hol a tanulás, mindössze csak fizetségre jó ok, s e kényszer elkerülhetetlen(?) apropója, hiszen a színvonal, már amúgy is csak színvonaltalanságba fullad, - ( s a ’summa cum laude’, minősítés is, mindössze már csak útlevéllé lehet, a hajléktalanságra… ).

…no és a REND, helyesebben annak hiánya, avagy a ’rend rendetlensége’. Rendetlenség a természetben, s rendetlenség a lelkekben. S rendetlenség - Időben és Térben, a történelemben, a Múlt a Jelen s az elbizonytalanúltan sötétlő Jövő rendetlenségeiként. Mert a rendteremtő ember, immáron maga is zavarttá, türelmetlenné és rendetlenné züllött.

Így változhatott hát a rend hirtelen, hol ámokfutó őrültek vandalizmusává, vagy éppen a végtelen jogúvá tett tolvajok vidámparkjaivá, kiknek mindenek felett álló személyiségi jogai vannak és lettek, valamennyi áldozattá tett szerencsétlen alapvető emberi jogaival szemben.  Ismételten csak egy szétesett, s egy már önmagából is kifordult jogrend szánalmas paródiája és végvonaglásaként, amely se nem tekintély, se nem határvonal nem lehet így többé. Vagyis maga a Törvény lett nevetségessé, „jelentéktelenné”, helyesebben relatívvá, esetlegessé és kiszámíthatatlanná - általa.  

Ahogy – lassan eltűnnek már tehetségeink is. Eltűnnek a feledés szennyes emésztőgödreiben, s csúfoltatnak meg; hiszen a hatalom, és a tenni akarás elhivatottsága és lehetősége, sajnos aligha az ő tudásukkal lett párosítva. Épp ellenkezőleg. Ma már épp a tehetség az, mely eltapostatik, hacsak nem véletlen reklám-, és „piackész” szegény. Miként az ’esélyegyenlőség’ olcsó karikatúrái…. Ahogy Tradícióink, s így értékeink is ….általában még nem ’azonnal’ „piacképesek”. (nem is ezért léteztek eddig…) Tudniillik nevelgetni, s kibontakoztatni, és megérteni illenék őket, egy emberibb világ érdekében. A világnak azonban mindezekre nincs és nem is maradhatott elegendő ideje már. Az igényesség kivárhatatlanná lett. Csakis az instant, az azonnal elérhető, oldódó és kibontható, tömegcikk lehet csak „eladható”. Kiváltképp, ha mást, már nem is kínálunk és keresünk, kereshetünk lassan - akár csak alternatívaként is - helyettük… Ezért aztán, valódi értékeink, a múltunk, és kultúrát teremtő hagyományaink váltak és válnak már selejtté, s gyaláztatnak meg sorra.

S így, lassan már egyenest börtönt érdemel, aki egy bizonyos hazában, magát még ’hazafinak’ merészeli képzelni, s kiáltani, vagy annak, akár ezer éves jelképeivel, hovatovább - a nyilvánosság elé is kiáll, vagy inkább csak - ’merészkedik’… (?)

Ekként lesz aztán a patriotista nacionalistává, s a nacionalista soviniszta, irredenta, vagy mindjárt fasiszta is. Miközben szétesik, s elsűllyed körötte egy ország, s annak, egész korábbi múltja, hite, morálja, joga és erkölcsei, de kifordul, s felhígul annak öntudatossága, büszkesége, s belső identitása, s célkitűzése is… S elfonnyad az ország, de idővel fonnyadni kezd a térség, a régió, a kontinens, s vele együtt a kultúra s az egész emberi civilizáció is.

   „Homo homini lupus” - hangzott fel immár sok ezer éve is a jó Plautus szava – naívan… mert hogy naív volt - nem látván, az azóta eltelt évezredek s e jelen rettenetét, - az bizonyos. Hisz helyesen, ma már inkább ekként kellene szavának hangoznia: ’A vérfarkas ember – a másik vérfarkas embernek lesz – végleg - vérfarkasa.’

 S lassan, csakugyan kivérzik hát az ember: akad aki már most, s lesz aki csak holnap, megint mások pedig még „soká”. Ám e vérszagú-játék már egész bizonyossággal kezdetét vette itt. Ecce homo !