Igazság, hit és erkölcs, becsület, szolidaritás, szánalom..., jog és jogrend, igazságszolgáltatás, közigazgatás, egészségügy, oktatás... egyenlőség és esélyegyenlőség, - s még és már... hosszan sorolhatnánk: mind-mind egyformán, és "egymásra épülően", szétesett, avagy éppen szétesőben. A társadalom működésének alapegységei és alappillérei esnek, zuhannak szét darabjaikra, vagyis, maga a TÁRSADALOM, maga az ország, maga a nemzet, maga egy nép.

Az értékeket illetően egy kiüresedési folyamat körvonalazódása vehető észre…"A minden érték átértékelésének nagy nietzschei gondolata pontosan ellentétes módon valósult meg, az értékek visszafejlődésének formájában." - állítja Baudrillard.

Az érték logikáját egyre inkább a spekuláció "gazdaságon túli gazdasága" váltja fel, mondja, melyben az értéknek nincs többé kapcsolata a termeléssel, a termelés valóságos feltételeivel. A spekuláció önkényes szabályokkal működő játék ("katasztrófa-játék"), mely bizonyos szempontból öncélú, ugyanakkor ellenőrizhetetlen is, kicsúszik az elmélet kontrollja alól. A spekuláció előtérbe kerülése és a valóságos dolgok fokozatos háttérbe szorulása nemcsak a gazdaság világára jellemző, de a filozófia, az esztétika, a politika világában, valamint az emberi élet más aspektusaiban is tetten érhető.

A teória ellenőrzést gyakorló képessége mindenütt, minden szférában meggyengült, helyette az érdek és a hatalom jóval ősibb, ösztönösebb erőformái élednek újjá. Az elmélet nem tudja többé felülmúlni, megelőzni a gyakorlatot, ami szükségszerűen azt is jelenti, hogy az elmélet devalválódik, értelmetlenné és fölöslegessé válik, és vele együtt a fikció is, mely szintén irreleváns a szimulációk és a virtualitások által produkált, (hogy úgy mondjuk:) minden képzeletet felülmúló képzeletbeli világok mellett.

Miközben a jövőnk elveszik, s  elenyésznek emberi kapcsolataink. Illetve felületessé, felszínessé, ellentmondásossá, sőt nem egyszer, - mit több egyre általánosabban - ellenségesebbé válik.

Egy már eleve is mind atomizáltabban - globalizálódó világ, az individualizmus mindenekfölöttiségét, propagáló sőt szajkozó mindennapjaiban, valahol éppen az egyén, éppen az individum marad a leginkább támasz nélkülivé s magára hagyatottá. Miközben korábbi közösségi - szociális és tardicionális értékei is lemorzsolódnak: s így szétesik hite, szétesik múltja, generációs értékei, korábban meglevő hagyományai elveszítik jelentőségüket és relevanciájukat.

Majd e látszólag multipolárissá alakuló/alakított  "mindenhová tartozássával" egyidejűleg lassan a "sehová" lesz tartozóvá, miáltal elveszíti identitását, önazonosságát, - s voltaképpeni közösségeivel együtt, tulajdon önmagát. Egészen addig a szélsőségig menően amikor már voltaképpen nem lesz mit  és miről mondania, vagy mondani akarnia... egyfajta totális 'saját-világba zuhan'. Ha még lesz és marad ilyen - és fenntartható, illúziókba vont "saját világa még"...

Miközben napjainkra "már annyi s annyi mindent kell, vagy kellene  el-, és kimondani tudni (mi több megoldani és megvalósítani) itt, most, azonnal és egyidejűleg, amelyhez szinte már sem idő sem hely sem pedig lehetőségünk nincs már, - kiváltképp nincs a jelen minden értékét veszítő erkölcs, és rend devalválódásának kontextusában. Vagyis azt, hogy egy ember summázni legyen és lehessen képes mindent, amit a - 'másik' emberről és a világról ebben a "vég" előtti, legeslegutolsó pillanatban még tudni vagy gondolni lehet."

Miközben jobbára már az egyszerű 'egzisztencia' is feladni kényszerül önmagát, terveit és elkélpzeléseit, azaz summa summárum élete értelmét.

 S bár a kultúrák, világok, tradíciók közötti különbségek látszólag lassan elmosódnak a mondializáció (vagyis a globalizáció) során,  "e mondializáció hátulütője" - Baudrillard szerint legalábbis - mégis éppen az, hogy az egyetemesség, az univerzalitás ellenében fejti ki hatását; ami azt jelenti, hogy amíg az egyik oldalon a technika, a piac, a turizmus, az információ automatikusan "átíródik" a mondiálisba, addig a másik oldalon az emberi jogok, a kultúra és a demokrácia egyetemes értékei folyamatosan elhalványulnak, eltűnnek.

Azzal, hogy a mondializáció győzelmével az értékek és különbségek felszámolódnak, tisztára mosódnak, egy "tökéletesen differenciálatlan kultúra" (vagyis kulturálatlanság) jön létre. Noha a globalitásra törő új világrend a felszínen az erőszak kirekesztéséről, a rossz, a betegség, a halál eliminációjáról szól, bizonyos szempontból ez mégis egy erőszakos folyamat, amely szükségszerűen kihívja maga ellen az egyre kiszolgáltatottabbá váló "egyediségek" vad és indulatos megnyilvánulásait…"

Az értékek "átfertőződésének" világméretű jelensége a vírusok támadásához hasonlítható: miáltal -  tendenciái révén, mindez rövid idő leforgása alatt az egész rendszer destabilizálódásához vezet, legyen szó akár élő szervezetről, akár az információ, a gazdaság, a politika rendszeréről. Az új világrend alapját éppen ezért - maga a technicalizált, illetve a technológiailag kontrollált -hálózat képezi: mely a kommunikációs műholdak, a mobiltelefonok, és az internet segítségével hálózza be a glóbuszt - miként a működés egyfajta új illúziója. A prioritás épp ezért, igazából magát  a hálózatot illeti meg, s nem e hálózat felhasználóit, előfizetőit: vagyis még helyesebben használtra kötelezettjeit. Ezért lesz ezáltal magának a hálózatnak, vagyis e rendszernek a  működése fontosabbá, mint az egyén, aki csupán a hálózat alárendelt részecskéje csak, s így, mintegy e ’ hálózat túsza', illetőleg "rabja" lesz.

Látszólagos illúzió-demokráciánk, eme gadasági alapú, és piacközpopntú techno-diktatúrája, mely egyben biológiai és kulturális életterünk tulajdonképpeni gyilkosa is, e jelenlegi fogyasztói civilizációnk liberalista összeomlásának elsőszámú vétkese, és kirobbantója is.

 "Ahol a szubjektum - voltaképpeni - "halála" mind határozottabban egybeesik 'a valóság halálával is', mely utóbbit a szimulákrumok váltják fel, - azaz, a  valóságosnál is valóságosabb utánzatok." (...)

 "Megalkottunk egy párhuzamos és virtuális világot, - tehát, amely immár a miénk helyébe lépett.

 Ebből következik, hogy ha a kép, amelyet az ember a lelkében megalkot, téves, akkor az az életmód, melyet a kép alapján követni próbál, szintén elhibázott lesz.

Ma már - eljutottunk ezért oda, hogy 'nem az ember', hanem e helyett manapság már az embertelen gondolja el a világot, s benne bennünket is.

 Ez vezet el a gondolkodás radikális bizonytalanságához, amikor is "a gondolkodás a csalással rokon - mint ahogy az igazság is, amelyet, mint tudjuk, mindig fátyol rejt előlünk, s lesz ezért maga is örökös csalás."

A „Mindenek gyorsuló szétesése…” így, immáron bekövetkezett. Ma már - voltaképpeni jövőnk, csak tulajdon halálunk, és önfelszámolásunk, ideig-óráik kitolható késleltetése csak.