A jó Isten hozzánk
sohasem szólt szebben,
soha meghatóbban,
mint a szeretetben.

Szivünk dobogása
az Isten beszéde,
megérti a földnek
minden nemzetsége.

Minden falat, amit
megfelezel mással:
fölér Isten előtt
egy-egy imádsággal.

S mig födeled védőn
hajlik az árvára:
ha szalmafödél is
az az Isten háza.

Mert az Isten hozzánk
sohasem szól szebben,
mint a könyörülő
édes szeretetben.
(Turmezei Erzsébet)

Gyertyát gyújtok Néked, Édesapám,
sírod körül ég ezernyi fehér láng,
elköltöztél oda, hol semmi se fáj,
emléked csupán, ami maradt reánk.

Emléked, apám, mindig itt él bennünk,
Tudd, hogy szeretünk és sohasem feledünk,
bárhol is jársz, mi veled leszünk,
minden csillagban Téged keresünk.

Elmentél tőlünk, bár ne kellett volna,
de nincs mit tenni, ez a sors fintora.
Álmod örök, a nyugalom otthona,
sír a lelkem fejfádra borulva.

Kéklő tengernek partján, ott, hol mosolyog az ég.

Ott, hol illattal, fénnyel van tele a lég;
Ott, hol zeng a madárdal fény árad szerteszét,

Ott kérdezte meg Jézus: "Mondd, szeretsz-e még?"

Jézus megkérdi újra: "Péter, szeretsz-e még?

Érted jöttem e Földre, mert szeretlek rég.

 Érted ontottam vérem ott fenn a keresztfán;

  "Uram, tudod jól, szeretlek én!
A Tiéd lettem, Te az enyém.
Tiéd a szívem, az életem!

Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltessen sokáig.

Legyél te is az, ki szeretet ad,
ki szétszórja lelkéből a fénysugarakat,
hogy melengesse annak szívét, kinek fájdalma
megcsorbult hitét már halálra marta.

Legyél te is az, ki megáll néhány percre,
hogy mások bánatát szóval könnyíthesse,
melengető szóval, melynek puha ragyogása
életet visz majd a csendes elmúlásba.

Legyél te is olyan, ki mindig tudja azt,
annyit érsz, amennyit másoknak majd adsz,
mert azok emelnek fel egészen az égig,
akiknek szívedbe zártad könnyes szenvedésit.

 Ma
reggel Isten azt kéri tőled, hogy becsüld meg ezeket az embereket! Imádkozz értük, legyél hozzájuk őszinte. Krisztus szeretetével őszinte. Vedd észre mindazt a jót, amiben általuk részesített téged a Mindenható, és légy hálás.

Köszönöm mindenkinek a kedves látogatást!,,
Jó érezni a szeretet hangulatát!!! Mindenért hálás vagyok ,hogy sok jó embert ismerhettem meg.Nem vagyunk egyformák ezért is vagyunk különbözők.
Isten gyermeke vagyunk, adott nekem is és neked is küldetést.

 Lévai Piroska

Halottak napjára

Egyedül sétálok kinn a temetőben,
Lassan-lassan közeleg az est.
Mindenütt, mint két könyörgő kar
tűnik elém egy-egy fakereszt.

Rajtuk koszorúk - borostyánlevéllel,
s elmosódott régi-régi nevek.
Minden síron gyertyák, csonkig leégve,
ellobbannak, mint az életek.

A síroknál a hozzátartozók
könnyes szemmel, némán álldogálnak,
gondolatban az elhunyttal együtt
egy régi, boldogabb időben járnak.

Amott egy sír bújik - szegényen, árván,
senki nem sír felette könnyeket...

Addig kell bocsánatot kérni, addig kell helyrehozni a dolgokat, addig kell szeretni a másikat, amíg lehet. Mert a sors a legkegyetlenebb ítész, és jobbára senki nem tudhatja, mire lemegy a nap, tart-e még az élete, vagy örökre véget ér.

Az őszi Nap filmet vetít,
fénypásztát küld a Földre.
Belepirul a sok levél,
s ezer színt fest a zöldre.
Megannyi szín és árnyalat,
vetül a rőt avarra,
s csodálja mind, ki erre jár,
s az őszt ez nem zavarja.
A szél is szép körtáncba kezd,
levél alkotja párját,
Körbe-körbe a fák körül,
keringőjüket járják.
Fölkapja, amott leteszi,
- körtánc - akár az élet.
Susogva, halkan kérdezi:
- az ifjúság mivé lett?
Susogva száll a sok levél,
aztán lelassul tánca,
arcukon ott az elmúlás,
a múlt megannyi ránca.