Szentkarácsony éjjelén, mikor az utca csendes,
Mikor minden ház már haragtól mentes,
Egy kislány sétál a havas úton,
S nézi, milyen a boldogság az ablakon túlról.
Sétál az úton, a lámpák fénylenek,
Apró kezével törli a könnyeket.
Szegényke fázik, reszket és fél,
De szívében Isten még így is él.
Letérdel a hóba, s összeteszi kezét,
Fejét lehajtja, s behunyja a szemét.
"Drága Jó Istenem!" - kezdi remegve.
"Vigyázz a mennyben drága szüleimre.
Kérlek rám is vigyázz, mert annyira félek...
Ha te is akarod, jöjjenek a fények."
Sötét az utca, pislákol a lámpa,
Alatta vacog az árva leányka.
Átfagyva, némán térdel,
Arcán mosollyal, szemében fénnyel.
Egyetlen mondat hagyja el a száját:
"Legyen úgy, ahogy te akarod Atyám!"
Másnap reggel az utca zajong.
"Az a kislány... az ott halott."
Térdelve az úton, kőszoborrá fagyva,
Egy cetlit mégis maga után hagyva.

"Szeret az Úr, elvitt haza.
Ez életem legszebb karácsonya!"

(Lakatos Gerda Lujza)