Ötperces üzenet

Elszállt egy apró léghajó,

lepkekönnyű kis buborék.

Üzenete ötperces volt,

a jóhírre ennyi is elég:

Nagykövet voltam,

emberek, köztetek.

Fájdalommal vonszoltam

végig létemet.

Jézus volt számomra

az egyetlen jóbarát.

Megtisztelt, hogy végigjártuk

együtt a Golgotát.

Kínok közt is öröm volt

rövidke életem.

Mert Ő fogta kis kezem

s keresztülvitt mindezen.

Íme az örök Élet,

mint ötperces üzenet,

mit szenvedések között

szült meg a szeretet.

Eltévedtem a múzeumban

Ott benn a múzeumban 

eltévedtem, Kedvesem,

pedig csak egy pillanatra

fordultam el hirtelen.

Csupán egy villanásra

engedtem el kezedet,

de ez elég volt arra,

hogy Mellőled elvesszek.

Varázslatok, praktikák,

ákombákom szvasztikák,

indián apostolok,

cipókeblű idolok,

aszcendensek, szúrák, mantrák

és tűzevő szalamandrák,

alkímia, bölcsek köve,

Thor isten harcipörölye,

dohos, bűzös katakombák,

miket elleptek a gombák,

üveges szemű, holt bálványok,

részegen kábuló sámánok,

mandalák, miket széthord a szél,

sok hűhó semmiért.

Kocsmadal

Nyikorgó ajtók mögött

ásítás szag.

Vonz a nehéz föld,

add meg magad!

Nyelved botladozik,

dadog a lábad.

Izzad az értelem,

de hiába fárad.

A sátán szeme

vezérlő lámpásod

s az egész világot

lidércfénynél látod.

Köpések, legyek,

férgek, korhelyek,

mocskos szavak, átkok,

mindenütt pénzhegyek

Ide hoztál Engem

s szomorúan nézlek.

Ez a szűk kis lebuj

számodra az élet.

Merek tiszta lenni

botrányosan, durván,

megkönyörülve rajtad,

adószedőn, szajhán.

Kegyelmed

Annyiszor illettelek kemény szavakkal

és Te kedves vagy hozzám.

Hazudtam Rólad, hogy bosszantsalak,

bemocskolt Téged büszke szám.

Hallgattam dacos, lázadó maszkkal

arcomon, mikor dicsőítettek.

Némák maradtak mozdulataim,

mikor Rólad beszélhettek volna a tettek.

Türelmes voltál hozzám,

mikor messzire dobtam a Szentírást.

Vigasztaltál, ha búm vállamra szállt

s lelkemben csitítottad a sírást.

Elárultam szent Neved

s Te még mindig szeretsz

Bújdosó

Úgy örültem győzelmemnek,
de éreztem, hogy hirtelen rámszakadt.
Szívembe nyilallt a félelem
s megrogytam a nyomás alatt.
Bárcsak összemennék porszemnyire,
hogy elbújhassak,
vagy belebarnulnék a sáros földbe,
hogy ne lássanak.
Még a halál is jobb annál,
ha irigykednek rám.
Felfuvalkodottságom elmúlik
s pirul tőle orcám.
Halálra keresnek s nincs hely,
mi el ne árulná nyomom.
Betakarózom a lelki sötétségbe
s dédelgetem nyomorom.
Hazug az, aki azt mondja,
hogy lehet a magánynak élni.

Gyermekdal a Jó Pásztorról

Ej, te bárány, te századik,

Sosem jutsz el a házadig

Az egyenes Úton, ahogy más

Rendes juhoknál szokás.

Mindig játszol, kis hamis.

Néha mosolygok Magam is.

Hányszor bújsz el Előlem

Zöldfüvű legelőben.

Csengettyűdet meghallom,

Örvend szívem, megvallom.

De most csend van szerteszét.

Nem veszem lábad neszét.

Segélykiáltásod hallom

A meredek domboldalon.

A kilencvenkilenc és a ház?

Rájuk angyalraj vigyáz.

A Golgotán

Megyek a kereszttel a vállamon.
Megsebzett szívem csupa fájdalom.
A meredek úton ha elesek,
gúnyolódnak Rajtam az emberek.
A fehér gyolcsruhám végig csupa rojt.
Elöl-hátul elcsúfítja a sok vérfolt.
Arcomon ütések nyoma látszik.
Szakállam patakzó könnytől ázik.
Nem kérdem, miért vagyok Én a szégyen
azoknak, akik bűnben élnek.
Megkeményedve a büszkeségben
szenvedésemen nevetgélnek.
Eljöttem idáig, hogy szeressem
azokat, akik megvetnek engem.
Atyám, hogy törvényed beteljesedjen
halálom által a kereszten.

Ágyban, párnák közt

A forradalmár fekszik az ágyban.

Csak hálni jár belé a lélek.

Rászálldosnak orrlyukaira

láthatatlan denevérek.

Tekintetéből a fény kiveszett.

Szorosan markolja az ágyat.

Meredten bambul kifelé fejéből,

mint üvegszemű, kitömött állat.

Körülötte sürög a háznép,

de ő egészen mást lát,

eleven, rothadó hullákat,

a sátán udvartartását.

Büszke arccal dacol velük,

de hát mindhiába.

A pokoli kárhozatot

dörgölik arcába.

Révbe érkeztem

Lelkem annyi nagy vihara után

Végre révbe érkeztem.

Hányt-vetett a reménytelenség,

Míg megnyugodtam kezeden.

Szürke, vak egek helyett

Élő színek égnek

Felfrissülő fényében

Szemeim tükrének.

Forró lázam hűsítik

Szivárvány angyalszárnyak.

Lépteid hallatán elmenekültek

A lopakodó árnyak.

Cápák, vízi szörnyek voltak

Utamon a társak,

Míg véget nem vetettél

E nyomorult hánykódásnak.

A világ fertő óceánjának

Mérgezett posvány vízén

Lámpás nélküli fantom,

Kísértethajó voltam én.

Kétségbe esve 

Mentem mennyei mezőkön.

Szedtem hajlongva drága kincseid.

Könnyeim, perceim, imáim

megnyitották szívek bilincseit.

Egyszer csak vihar tört ki

a lelkemben és eltévedtem.

Kezemből kihullott lámpásod

és az Utat elvesztettem.

Rossz voltam Hozzád.

Nem szerettelek időben, mikor kellett.

Árulóddá váltam a kakasszókor.

Én vertem Beléd a szegeket.

Hiányzik a véred eleven rubintja.

Melege, mint anyai szó.

Helyébe most hideg tél markol.

Szívem színe borzongató.