A élet dús mezején egyedül maradtam,

Termő kalász helyett kudarcot arattam.

Kenyerem kukából, borom pocsolyából,

Szánj meg embertársam, emelj ki a sárból!

Én is ember vagyok, dermesztenek fagyok,

Piszkos szakállamnál csak bánatom nagyobb.

Ki vagyok én hát most, ember avagy állat?!

Sírásóm a rossz Sors, fejfám az utálat...

Adj hát reményt nekem társadalom,ember,

Ha mentő kezed nyújtod, hálám mint a tenger.

Megtisztultan állnék, ama' rendes sorba -

Imaházba mennék, nem halotti torba...

Könyörülj hát rajtam Istennek szent sarja,

Ember az ő társát farkasként ne marja...

Add meg nékem újra, hogy egyenlők legyünk,

Hisz a Túlvilágra úgyis egy kapun át megyünk!