Lányomhoz....

"Gyakran eltűnödtem azon, mielőtt megérkeztél, hogyan tudnék felnevelni egy lányt. Bidres-bodros kislányt szeretnék vagy egy tömzsi eleven gyermeket: Az akarom, hogy segítségemre legyen? Hogy gondoskodjon rólam? Vagy mindkettőt? Nos, az álmaim nem teljesültek. Egy teljesen egyedülálló, tökéletesen új, zavarba ejtő, kiszámíthatatlan, ám elragadó egyéniséget kaptam. Téged. Bárcsak lenne egy kincsem, amit rád hagyhatnék. De amit tudtam, így is neked adtam - öt ragyogó érzékedet, a világot körülötted. Vedd el, amire szükséged van, tedd hozá saját lényed csodáját, az emberi lét csodájához, és add tovább a szeretet ajándékát. Ennyi elég. Drága leányom. Azt kívánom neked, hogy meglásd a sirály esetlen lépdelését, a levelek barnulását, a csörgedező víz fodrozódását, az esőcseppek gyűrűit a fénylő úttesten, a szivárványokat, a csillagok örvényét az éjszakai égbolton. Kívánom, hogy meghalld a rejtett patakok suttogását, a hajnali vörösbegyet, a nyüzsgő életet a sövényben, a nyári fák által elnémított utca zaját, a horgony láncának csörrenését, az elcsituló hangokat, amint a függöny kettéválik. Drága leányom - kívánom neked az életet. Nem vagy tökéletes - és nagyon sajnálom, hogy amikor még kicsi voltál, némelykor talán éppen a tökéltességet vártam tőled. Te jobb vagy a tökéletesnél. Egyedülálló emberi lény vagy, esendő, kutakodó, akit mindig is lenyűgöztek felfedezései és álmai. Örök hálával tartozom azért, hogy egy kis darab belőlem is visszatükröződik a lényedben, melyet magaddal viszel majd abba a jövőben, amit én már nem láthatok meg. Magadban hordozod mindannyiunkat  - és mégis örökre önmagad maradsz..."