Helena vagyok, romantikus, örök álmodozó.
A romantika nem zárja ki a józanságomat!!!


Nyilas jegyben születtem, szeretem a művészeteket, a kreativitást.

Verseket, dalszövegeket, rövid történeteket, gyermekverseket írok, s olykor hangos versként, dalként elő is adom alkotásaimat.

Több, mint 100 videót készítettem, melyek csakis saját verseimet és dalaimat mutatják be.
Itt megismerheted beszédhangomat, énekhangomat és előadói képességeimet.
Kedvenc kikapcsolódásaim sora még nem teljes.
Bár nem vagyok gyakorlott fotós, a képeim között saját felvételeimet is megtalálod.

Karjaim indái…
Helena

Az éj köntösébe rejtőzködött.
Tüzes szerelem hamvából éledt
a reszkető dús lombú fák alatt.

Vágyott csókjaiddal most vetkőztetsz,
s ruháim lábamhoz hullnak, mint ősz
lombjai a puha avar ágyba.

A fövenyen táncot lejt a mámor,
s ujjaim, mint kapaszkodó, kúszó
indák, szövik át csípődnek ívét.

Szemem lehunyom, fátyolába rejtem,
jobban lássalak… és elmerülök
édes bódulatod lüktetésében.

Karjaink végleg átszőtték egymást,
s öleinkben vágyunkkal megbújva,
örökre egymásba temetkeztünk.

Várj még!
Helena

Sorsom könyve titkoknak tudója...
Sárguló virágok.
Rejtik életem fénylő szálait,
S múló időm, zokog.

Ne rohanj, várj még! Kertemben dalok
Fakadnak hajnalon,
S tán könnyet hullat értem majd nyaram,
Egy tüzes alkonyon.

Madárröpte előttem elsuhan...
Várj! Szárnyalnék véled,
S add nékem tüzes ifjúságod, mi
Hajtja egyre véred.

S ha a ligetben csend borul reám,
Avar lepte padon,
Felnézek a szunnyadó ágakra,
Őszülünk… majd hagyom.

Versemet e csodás éjszakai fotó ihlette. A téma a "földön hever" csak rá kell lelni arra, ami megmozgatja a fantáziát.
A Hold sejtelmes fénye, a csillagok egy nyári éjszakán... s a hangulat elég, hogy írjon az ember.
Így születnek a képes verseim.
 


A bejegyzésemhez úgy érzem illeszkedik egy korábbi versem ami kicsit "fantasztikus" témát ölel át.
A misztikum, a zene ezt az érzést felerősítve bennem született meg a gondolat, s tán meseszerűnek is mondható.
Mi felnőttek szeretünk olykor hinni a mesékben, hinni azt, hogy talán létezik egy másik világ, egy jobb világ, amibe beleképzelhetünk sok mindent.
Én is ebben a mesében ringatóztam míg írtam és elkészítettem ezt a verses videómat.

Jöjj kedves Barátom!

Emlékezni jó, fellapozni életünk könyvét. Sok szép és kevésbé szép emlékek sorakoznak benne.
A lapok lassan megsárgulnak, az emlékképek is kicsit halványabbak, de egy-egy régi dal újra arra biztat bennünket, hogy kutakodjunk a múlt lapjai között. A rosszat próbáljuk az utolsó sorba kényszeríteni, de a jót a szépet, ami igazán gazdaggá teszi az embert, olykor emeljük ki a hétköznapok szürkeségéből.
Én is szívesen emlékezem, nosztalgiázom, s milyen jó.

Nagy séták a Duna partján, a Margitszigeten, a Rózsakert és azok az édes csókok....Még most is megborzongok, ha eszembe jut.

Nagyon szeretem a tavaszt, s azt hiszem nem vagyok egyedül. A tavasz érkezése más illatokat sodor az ember orra elé. A virágzó fák, mintha menyasszonyi díszbe öltöztek volna, s csak arra várnak, hogy sorsuk beteljesüljön, ledobják ruhájukat.
A tavasz a szerelmet a megújulást hozza el nékünk, s arra biztat mindenkit, hogy öröm élni, és hogy tartogat számunka valami szépet.
Sok szépet Néktek, és sok-sok boldog tavaszt!

Tavaszi borzongás…

Helena

Tested fáradt, karomban megpihen,
s a fukar idő őzlábon oson…
Ablakom alatt borzong a tavasz,
lyukas a zsák, de hordja melegét
ez a kis pajzán ravasz.

Kikeleti dalt langy szellő suttog,
örül a virágot fakasztó ág,
s ha olykor felénk zord felhő támad,
issza már áldását: fű, fa, virág.

Pont nyolcat üt, s a mutató kiált,
indulni kell, de karom még ölel…
Egy sor teendő vár...

Múltunk…
Helena


Rózsás hajnalunk álmosan szendereg…
madarak édes dalt, csak nékünk zengenek.
Vajúdva indul nélküled a nappal,
Telve vagyok kimondatlan szavakkal.
Múltunk, ifjúságunk kincsét leplezi,
Múló éveket hiába keresi.
Fájdalmam gyöngyeit titkolva törlöm,
Múlik az élet… kicsit még, gyötörjön.

 
A nagy utazás...
Helena

Minden porrá lesz egyszer,
S ha én már nem létezem,
Elég egy angyal érintése
Ki megfogja majd, a kezem.

Ajkamon dermed a szó,
Örök álmomban éled a magány,
Egy érintéssel nyílik az ég,
Reszkető szívemben él, ami szép.

Zord felhők haragja, ha tátong,
Vagy hív majd a messzi kék…
Felhők között suhanva szállok,
De visszahúz Hozzád, ami volt, ami szép.

Nehéz lesz elmennem….
De ki elmegy olykor visszatér,
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak,
Ölellek féltőn, mint egykor rég.

Berepülök Hozzád minden éjszakán,
Fentről vigyázom sorsodat,
Egy felhőn megülve magányba zárva
Leküldöm Néked szellő sóhajomat.