Versemet e csodás éjszakai fotó ihlette. A téma a "földön hever" csak rá kell lelni arra, ami megmozgatja a fantáziát.
A Hold sejtelmes fénye, a csillagok egy nyári éjszakán... s a hangulat elég, hogy írjon az ember.
Így születnek a képes verseim.
 


A bejegyzésemhez úgy érzem illeszkedik egy korábbi versem ami kicsit "fantasztikus" témát ölel át.
A misztikum, a zene ezt az érzést felerősítve bennem született meg a gondolat, s tán meseszerűnek is mondható.
Mi felnőttek szeretünk olykor hinni a mesékben, hinni azt, hogy talán létezik egy másik világ, egy jobb világ, amibe beleképzelhetünk sok mindent.
Én is ebben a mesében ringatóztam míg írtam és elkészítettem ezt a verses videómat.

Jöjj kedves Barátom! Álmodozzunk, és Helena mesél néked!

Csillagúton…
Helena

Mondd el, mi ez az érzés
Itt újra rabul ejt a vágy,
Itt fenn a Tejút szélén
Érzem, soha nem nyílik virág.

Csillagfény nekem a lámpa,
Mert most is hozzád visz az út,
Tudom te is érzed,
Hogy innét már nincs visszaút.

Sejtelmes fényével a Hold
Ma is újra fátylat borít ránk,
Csodálom ó szüntelenül,
Fémesen csillogó kicsi szád.

De ballagok tovább az utamon,
Ott lent a Vénusz, hogy ragyog...
Fehér minden itt a Tejúton,
A csillag úton egyedül vagyok.

Megbénít a varázslat,
Hogy ezüstszürke szemed, hogy ragyog.
Halványkék neonfényben
Titkos kicsi jeled én vagyok.

Jöjj hát, száraz az ajkam...
Csókoddal égesd el a szám,
Csillag réten megpihenve
Fénylő szemeiddel nevess rám.

És majd a földet, kívülről ha nézzük,
És létezik a jó és a rossz,
Csillagport hintsünk le rájuk,
És eltűnik a földről a gonosz.