Uram csak egy vagyok a sok között,

Ki bár rongyos ruhába öltözött,

Venégeid sorába híva lenni,

Királyi nagy menyegződre menni,

Szegényen bár,de úgy szeretne!

Mégis talán,ha meglehetne.....

Rongyos ruhámra félve hogyha még

Tekintni olykor elfelejtenék,

Azért előttem  mégis ott lebeg

Aranytermed,s a szívem úgy remeg.!

Aranytermed, s az én ruhám,és

Ajkamra félve jön könyörgés:

Nem az első helyre ülnék,Uram,

A meghívottak mellett boldogan

Húzódnék félre,félre,messzire:

A díszes asztalnak legvégére!

Szívem mélyén azért repesve!

Uram,talán ha meglehetne.....

Uram,tudom,sok minden útban áll:

Azért szívem mégis remélve vár.....

Kegyelmednek sugára végre tán

Dicsőn csillogva itányul rám,

Boldoggá engem ez tehetne,

Uram,óh,bárcsak így lehetne.....

                                                     Haraszti Sándor