Két ember ment imádkozni az imaházba.az egyik fiatal,a másik idős.

A fiatal megállt,és így imádkozott magában:

---Istenem! Hálát adok neked,hogy nem vagyok olyan,mint a többi ember:életunt,

panaszkodó,vagy mint ez az idős is:

csak megszokottságból imádkozó,kákán is csomót kereső.Új énekekkel dicsérlek

nap mint nap...

Az idős pedig térdre borulva,szinte magába roskadva így szólt:---Istenem,elfáradtam

hitharcomban,légy irgalmas hozzám!

Mondom nektek,ez megigazulva ment haza,nem úgy,mint amaz. Mert mindenki,aki felmagasztalja magát,megaláztatik,aki pedig megaláza magát,felmagasztaltatik.

(2).  Két ember ment imádkozni az imaházba: az egyik idős,a másik fiatal.

Az idős meghajtotta a fejét,és így imádkozott magában:

---Istenem!  Hálát adok neked,hogy nem vagyok olyan,mint a többi ember:

könnyelmű,vagy mint ez a fiatal is:

pillanatnyi hangulatok mozgatta,a gyülekezeti élet rendjét nem ismerő.

Egész életemben tiszteltem nevedet,naponta imádkozom gyermekeimért és

unokáimért....

A fiatal pedig az előtérben állva,még hátul sem akart leülni,csendben így szólt:

-----Istenem,látod,milyen üres nélküled az életem,légy irgalmas hozzám!

Mondom néktek,ez megigazulva ment haza,nem úgy,mint amaz..

Mert mindenki,aki felmagasztalja magát,megaláztatik,aki pedig megalázza magát,

felmagasztaltatik.