Széjjeltört szíved fáradságos élet

Utána,Isten szép kezében pihen.

Mert a mártírok tövises nagy útján

Szó nélkül mentél,némán,szelíden.....

Keskeny kezeddel nekem szedtél rózsát,

Drága hű szíved engem szeretett,

Veled éltem meleg,igaz társa

Anyám,örökre elment,elveszett.....

Amennyire fájt Krisztus szenvedése

Istennek,mikor feltűnt a kereszt,

Épp úgy szívednek utólsó verése

Lelkemre sötét bánatot ereszt.....

Mit ér a szabad nagy egyedüjárás,

És életednek ezer szenvedése

Komoly,mély gyásszal útamon kísér.......

Fönt jársz csillagos,szép ragyogó tájon.

Míg én figyellek sötét ég alatt.

Gondolsz-e arra,hogy az egész világon

Nekem egy néma,hideg hant maradt.?

Míg kezem fogtad,együtt szállt a lelkünk.

Tudtam,hogy mindig csak rólam beszélsz,

Légy ezután is dal,hang,ima,álom.

Hogy ne érezzem,ne tudjam:nem élsz!

Pihenj,anyám! Majd sietek utánad!

Fáradtaknak olyan jó a pihenés.....

Csodálva nézem ragyogó ruhádat,

Álmodom rólad.....roszz az ébredés.

Olyan jó volna találkozni véled

Kezed fogni....s a néma éjszakák

Ma még virrasztóan őrköknek fölöttem,

Hogy holnap én is induljak tovább.....

                                                       Kárász Izabella