Én szeretem a havas kertet,mikor a bokrok hófehérek

és az ágak is csupán hóval nézik a havas mindenséget.

Én szeretem a csillag fényét,a Holdnak kékes árnyalatját,

mikor a téli havas kertet fényük gyémántokkal kirakják.

Én szeretem az utat,melyet meg kell tennem itt a Főldön,

Mert tudom,hogy vigyáz rám Isten,hogy szívem össze,jaj össze ne törjön.

Én szeretem a kis szobákat,hol sok a könyv és sok az illat,

mert a napfényes varázslatban nem hiszem,hogy az élet itt hagy.

Én szeretem a halk meséket,pedig tudom,hogy mindhiába,

soha sohase teljesülhet a reménykedők földi álma!

Én szeretem az élet kérges,agyongyötörten könnyes arcát,

mert tudom,hogy egy szebb világért vivjuk a llelkünk néma harcát!

Én szeretem a szót,amelyik utat simit,jövőbe láttatt.

a hangot és a biztatást,az elindító erős szárnyat.

Mindent ,ami az életet szólgálja és békességet,

szeretem a szemet,amelyik bátran az én szemembe nézhet,

mert  olyan drága minden élet!Mert üdvözítő szép varázslat

tiszta ajakkal és tiszta szívvel nézni a fehér havas tájat.

                                                                                Kárász  Izabella