Kell egy pálya!

A komoly futballhoz azonban pálya kell, és az újpesti hepe-hupás homok nem alkalmas szabályos meccsek vívására. Az UTE új szakosztályának vezetői a megyeri határban tartanak terepszemlét. A pamutgyári mező, amelyen a szemük megakad, Károlyi László gróf tulajdona. Háromtagú küldöttség indul el hozzá ferencjóskában és cilinderesen. Károlyi gróf méltányolja a kérésüket és jóindulattal fogadja a delegációt. Alig telik el néhány hét, megjön az értesítés: évi egy aranyforint úrbér fejében a gróf átengedi a telket – legalábbis három esztendőre – az Újpesti Torna Egyletnek. Mostmár tehát megkezdődhet a pályaépítés. Ásóval, kapával, gereblyével és talicskával felszerelve, maguk a klubtagok látnak hozzá a talajegyengetéshez, mert hát gidres-gödrös, vakondtúrásos és gyomos ez a mező, nem futball céljára való. Jókora hólyagok nőnek Dános Dezső, Dinich Károly, Labiner Gyula, Müller Imre, Neubrandt Mihály, Szőcs Aladár, Vágó Aladár, Vágó Sándor és a többiek kezén, amíg végre meccsre alkalmas a pálya…

A munka jórészt éjszaka, petróleumlámpák világánál folyik. Babonás újpestiek hamarosan rémtörténetekkel traktálják szomszédaikat: éjjelente lidércfényeket látni a gróf földjén, kincskeresők járnak ott, vagy tudj’ isten miféle sötét alakok.

Ilyen hírbe  keverednek az ifjú UTE-isták, akik a sötétedést bevárva (mert a feltűnést kerülni szeretnék) szorgalmasan csákányoznak, talyigát tologatnak és végül is tükörsimára borotválják a tehénlegelőt. Ott emelgeti a lapátot és tolja a talicskát – atléta létére – Kéméndy Ernő is.

freeweb.hu