Az 1908. őszén meginduló 1908/09 évi. Bajnoki küzdelmekben lényegesen meggyöngült a csapat, mert Mentschl, Lévai és Rozmann vidékre költözött, a helyükbe került fiatalok, Fürst Béla, Matesz, Szinai, Imre és Kardos pedig az elmúlt két esztendőnek egy csapatra való veszteségét még nem tudták pótolni. Ebben az esztendőben nagy gyász érte az UTE-t. Tragikusan fiatalon, borzalmas tűzvész okozta halállal költözött el az élők sorából az újpesti labdarúgás egyik megteremtője, az UTE akkori futballintézője, Ladányi Dezső vegyészmérnök. A nagy csapásért akarta talán az egyesületet a sors kárpótolni olyan újabb nevek feltűnésével, amelyek az UTE történetében később jelentős szerephez jutottak. Így ebben az évben ismerkedünk meg a szokatlanul nagy agilitású Salgó Jenő, későbbi főtitkár, Kardos Arnold, a háborús évek futball-spirituszrektorának, Sikos Géza és Forgács Arnold, az ifjúsági labdarúgás két kitűnő harcosának nevével.

Az 1909. évi közgyűlés Blum Samut ültette az elnöki székbe, alelnök Szemere Ernő és Faragó Lajos lett. Ez az év alig mutatott fel fejlődést. A futballcsapat fiataljai még nem tudtak kellőképpen felfejlődni és ha Surmik személyében egy nem mindennapi tehetség tűnt is fel, a csapat pályája lefelé ívelt, de azért még meg tudta védeni első osztályú pozícióját. A vezetőség azonban nem maradt tétlen. Újabb és újabb gondolatokat vetett a labdarúgás forgatagába, hogy annak nívóját feljavítsa és fejlődését elősegítse. Így született meg a Ladányi-vándordíj, a magyar futball egyik legszebb trófeája, hogy az előző esztendőben váratlanul elhunyt ifjú harcosunk emlékét megörökítse. Az ifjúság intenzív nevelésének rendszeresítésére szolgált az Ehrenwald-serleg, amelyért a háború kitöréséig vívtak bajnoki rendszerű csatákat legelső egyesületünk juniorjai. Az UTE mindenkor büszkén jegyezheti fel, hogy az ifjúsági labdarúgás körül hervadhatatlan érdemei vannak.

Az UTE a visszaesést el nem kerülhette, így az utolsó előtti helyen végeztünk.