Kis türelmet...
A XIX. században az ipar robbanásszerű fejlődése nagy változásokat hozott egy addig jelentéktelen község életében a főváros tőszomszédságában. A technika és a modern kultúra fejlődésével együtt nőtt naggyá hazánk legnagyobb gyárvárosa, Újpest.
A dinamikusan urbanizálódó község éltető eleme volt az ipar, amely megteremtette Újpest minden irányú előrehaladásának anyagi körülményeit.
1885-ben néhány sportolni vágyó újpesti fiatalember megalapította a ma már 115 éves Újpesti Torna Egyletet. Minthogy a testedzést ekkoriban hazánkban a tornasport jelentette, ezért természetes volt, hogy az újpesti sportolók első tömörülése e sport jegyében ment végbe. Az alapítók az ifjúság tüzes lelkesedésével álltak az új eszme híveinek sorába és kitartó munkával láttak neki a fiatal egyesület megszervezésének.
„Goll János kereskedelmi iskolai tanár, akinek lakásán az újpesti Deák utcában immár nem először jöttek össze legjobb barátai, név szerint: Berényi Antal, Székely-Sonnenfeld Ábris és Ugró Gyula, koccintásra emelte poharát. A nagy és szép vállalkozásra ittak, most még csak ők négyen. Volt bennük öröm is, szorongás is, de az első igen fontos lépést megtették. Ezzel indult az UTE családi időszámítása.
freeweb.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
UTE történet 20.
UTE történet 15.
UTE történet 14.
UTE történet 13.