Tiborc és Melinda eljutnak a Tisza partjára. Melinda zaklatott lelke mind jobban háborog. Közben vihar támad, s Tiborc nem tudja megakadályozni, hogy Melinda gyermekével együtt a habokba ne vesse magát. A királyt hazatérvén a hadjáratból felesége ravatala fogadja. Bánk bátran elõáll, s elmondja: õ a tettes, de bárki megtette volna helyében ugyanezt, aki a szívén viseli az ország sorsát. Az ország két õsi törzsének sarja, Árpád és Bor vére, a király és a bán között csak a párviadal tehet ítéletet.

Bánk az ország nyomorán kesereg. Töprengéseit egy elõször tolvajnak nézett öreg paraszt szakítja félbe, akiben csakhamar egykori megmentõjét, a hû Tiborcot ismeri fel. Panaszáradatát, keserû sorsát meghallva még inkább elkeseredik. Ekkor éri a hír, Ottó terve sikerrel járt, Melindát meggyalázta. Bánk haragja elõször felesége ellen irányul, a vele történteket megismerve és az asszony zavart állapotát látva azonban rádöbben a felbujtó és az ország minden nyomoráért felelõssé tehetõ királyné bûnösségére, ezért szobájába indul, hogy felelõsségre vonja.

II. Endre hadjáratot vezetve távol van országától, a hatalmat távollétében Bánk bán képviseli, aki ura szilárd támasza és tántoríthatatlan híve. Míg a visegrádi várban folyik a pazarlás, a királyné és hívei két kézzel herdálják a javakat, mulatság mulatságot követ, a nép egyre nagyobb nyomorban él. A magyar urak mind békétlenebbek, és Petúr bán, a bihari fõispán áll mozgalmuk élén. Haragjuk és bosszúvágyuk a merániak, az országot kisajátító idegenek ellen irányul.