A zenés történelmi dráma Szentmihályi Szabó Péter Kun László és Édua c. könyve alapján készült, és IV. László sorsát hivatott bemutatni. A történet László halálával nyit, majd ezután bontakozik ki a teljes mű, amely 1272-ben kezdődik el.
László, aki csak bábu anyja (Kun Erzsébet) és a többi nagyúr kezében, fiatal korában meggyűlöli az országban dúló örökös viszályt, de nem sokat tehet. Fülöp, pápai legátus követeli a kereszténység életbe léptetését, s Erzsébet ennek egyik jeleként a nápolyi Izabellát jelöli ki jegyesként.
A kényszerházasság ellenére a pár mindkét tagja reméli, hogy házasságuk gyümülcsöző lesz- azonban nem számolnak kun Csört fejedelem leányával, Éduával, akit a vezér békeszándéka jeléül küld. Közte és László között első perctől fogva szerelem szövődik.
László mellett, akit mind jobban felemészt az országlás terhe, Kézai Simon krónikás áll, s a király gyógyíthatatlannak tűnő betegségekor ő küld Éduáért, aki mellett László hamar talpra áll.
Az eset nem maradhat titokban- habár László mind a kunoknak, mind a magyaroknak előnyös kormányzást tervez, magánéletében Izabella felrója az Éduával híreket. A közöttük lévő vita szakításhoz vezet.
Fülöp ismét Magyarországon jár, és kihirdeti a pápai bullát, melynek köszönhetően tejhatalmat gyakorol- László ez ellen tiltakozik és őrizetbe veszi Fülöpöt. Ezután Lászlót fogják el, hogy Fülöp szabadon bocsátásáról tárgyalhassanak. Izabella sem áll ki férje mellett, nem tanúsítja, hogy ura jó keresztény lenne.
László és Fülöp találkozója nem úgy sikerül, ahogyan a nádor eltervezi, Fülöp kimondja László király fejére a nagy átkot- kiátkozottként a királyt bárki szabadon megölheti.
László utolsó menedékként a kunokhoz megy, de végül szíve dönt, és nem küldi a magyarok ellen a hatalmas sereget. A csalódott kunok vérre vágynak- Kun Lászlót felkoncolják. Édua, hogy kövesse szerelmét, öngyilkos lesz.
kézai Simon krónikája itt véget ér.
A darab ősbemutatója 1997. augusztus 21- én volt a Szegedi Szabadtéri Játékok alatt, ebben az évben jött a kőszínházi premier, majd 1998-ban e /Musical info/
Kapcsolódó cikkek:
A klub születése 1.
UTE történet 20.
UTE történet 15.
UTE történet 14.