Öröm: Boldog vagyok.

Ész: Ezt mondta magáról a nagy Pompeius is,

mikor orgyilkosai karddal támadtak rá.

Pedig valljuk meg, soha nem volt boldog,

még akkor sem, amikor a legboldogabbnak tünt,

amikor élete ragyogó fényben pompázott.

Öröm: Boldog vagyok.

Ész: Boldog vagy, miközben úgy élsz,

mint az otthontalan vándor, a különös távfutó.

A rögös utat végigjárva valóban az lehetnél,

ha közben ezer veszély nem térítene el utadról...

Öröm: Lelkem azt súgja: én mégis boldog vagyok.

Ész: Jól tudom, miféle boldogságról beszélsz,

de csak ámítod magad.

Miként a költő írja: a boldogság — nyomorúság.

Azt mondod, lelkedben érzed a káprázatot,

de ez meg nem igazi boldogság,

a neve is mutatja: képzelet, fantázia,

de út lehet az igazi boldogság felé.

Nem titkolom csodálkozásomat,

amikor a boldogság igézetében ringatod magad.

Az emberek sok dologban bölcsen látnak,

de ha boldogságról esik szó, szemüket fátyol fedi.

Vélt boldogság az övéké, mert azt hiszik,

hogy dolgok embert boldoggá tehetnek.

Nem akarnak tudni róla, hogy amijük van,

az ingatag és múlékony.

De vannak mások,

akiknek az erény jelenti a boldogságot.

Magam sem tagadom, hogy ők közelebb állnak hozzá,

de életük örökös harc:

az erény és a kisértések harca.

Sajnálom öket, mert tévelyegnek,

hisz biztonság nélkül nincs boldogság.

Öröm: Én mégis úgy látom, hogy boldog vagyok.

Ész: Már válaszoltál is magadnak.

Ha a tévedés boldoggá tenne,

kevés ember volna boldogtalan.

A tévedés szülte öröm hamis és kurta.

Csak az igazság szilárd.

A tévedés: füst es árnyék, mely kezedből elillan.

De eljön majd a kor, mely az árnyakat elhajtja,

s a leplet lerántja a hamis örömökről,

véget vet az ábrándoknak,

és megmutatja a boldog- ság valódi értékét...