Semmivel össze nem hasonlítható mély fájdalom, s bizonyos értelemben hitünk próbája is a szeretett lény halála. Akad, aki kétségbeesésében Istent kárhoztatja: miért, miért vetted el, éppen Őt, éppen most, éppen tőlem?! Van, aki - értelmiségi körökben ez a divatos - a halált egyenesen botránynak tartja, öklét rázza a világra: hogyan, hát mindenkinek meg kell halnia, se rang, se pénz, se érdem nem számít?

A valóban istentudó és Istent hívő ember azonban szeretné elérni a bizalomnak, a tökéletes megértésnek és ráhagyatkozásnak azt a magas szellemi állapotát, amikor mindent átlátva hitelessé válik - a felismerésben válik hitelessé - a szónoki kérdésben rejlő nyugalom: "Halál, hol a te fullánkod?" Törekszünk erre, de kevesünknek sikerül.