Szent Iván éjjele - június 24-e- az év leghosszabb napja. Jellemzõ,
hogy az egyes népeknél ennek a napnak külön neve is van.
A finneknél ezt az ünnepet Juhannus ünnepének hívják. A finn
családok ilyenkor egész éjjel fent vannak, senki nem alszik. Aki teheti,
kimegy a mökkijébe (nyaraló), vízre szállnak a saját kis tavukon, és
együtt, vidáman ünneplik az év legvilágosabb napját. Közös vacsorákat
rendeznek, kiülnek a tópartra (délen hegy nemigen van, oda nem lehet),
és együtt lesik majd ünneplik az újra felbukkanó napot.
Egy XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte
minden településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának
elõestéjén. A környék apraja-nagyja összegyûlt egy-egy ilyen tûz körül,
ahol énekkel és körtánccal múlatták az idõt. Az emberek üröm- és
verbénafüzéreket aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott
szarkalábcsokron keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez megõrzi
szemük épségét az elkövetkezendõ egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a
verbénát bedobálták a tûzbe, a következõ szavak kíséretében: Hagyjon el
minden balszerencsém és égjen el ezekkel.
Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyûjtötték
össze a tüzelõt a Szent János-éji örömtûzhöz. Azt gondolták, hogy aki
nem járul hozzá a közös tûzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás,
különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a
tüzet házi tûzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra,
amely a közös nyárközépi máglyáról származott. Számos helyen úgy hitték,
hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a hátfájás aratáskor.
Bajorország egyes vidékein az öregek az örömtûzbõl származó botokat
dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez magasabbra növeszti majd a
lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg azzal a hagyománnyal, hogy
a nyárközépi tûz lángjainak magassága meghatározza a len és a kender
magasságát. Sok helyen a tûz átugrálásával ugyancsak a növények
növekedését próbálták meg serkenteni.
Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei
fogják a legbõvebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a
Szent János-napi tûz fölött.
Lotharingia: Nagy halom szalmát gyûjtöttek össze egy domb tetején,
majd egy hatalmas fakereket építettek, amit beburkoltak szalmával. A
kereket úgy tették irányíthatóvá, hogy egy hosszú, mindkét oldalon
messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél felé lángra
lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve elindították lefelé
a lejtõn. A mellette futó legényeknek az volt a feladatuk, hogy a tüzes
monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez sierült, a környék lakói
bõséges szüretre számíthattak abban az évben. Talán mondanunk sem kell,
hogy a lejtõn leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári
napforduló után életének hanyatló periódusába lép.
Franciaország keleti részén valaha a dombok tetejérõl égõ kerekeket
gurigáltak a Moselle - folyóba.
Az Egyesült - Államokban élõ hopi indiánok a nyári napforduló idején
visszaviszik a szellemeket ábrázoló figurákat, a kachinákat föld alatti
termeikbe, ahol a téli napfordulóig pihennek. Az indiánok ezt
hazatérési ceremóniának hívják.
A voladorok tánca Valaha a mexikói napkultusz részét képezte ez a
rituális tánc. Egy harminc méter magas rúd csúcsáról fejjel lefelé
lógva, a levegõben táncos mozdulatokat tesz négy férfi. A tartókötél a
derekukhoz van erõsítve.
Mexikóban vizet öntenek magukra az emberek a testi - lelki
megtisztulás rítusaként. Régen összegyûjtötték a jótékony hatású
harmatot, majd meghempergõztek a nedves fûben.
Hatalmas tüzeket raknak Európa számos táján, így Portugáliában és
Lappföldön is. A máglyáknak varázserõt tulajdonítanak: megtisztítanak és
védelmeznek a boszorkányoktól, betegségektõl, kártékony rovaroktól és a
rágcsálóktól. A községek lakói összegyûlnek és körültáncolják a tüzet.
Minél magasabbra ugranak, annál bõségesebb lesz a termés.
Ezen az éjjelen a víz természetfeletti erõt kap. Az olaszok ilyenkor
nagy fürdést rendeznek.
Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon
lobbantották lángra. A tûz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A
falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy
megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a
néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis
azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek,
és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot. (A régi kelták
Hallowe’en éjszakájáról gondolták ugyanezt.)
Kapcsolódó cikkek:
Sok sütemény és még sok ötlet
"határtalanul" finom ünnepi sütemények,,
A világ legszörnyűbb Anyukái!
Julika blogja