Pilinszky János: Pünkösd egy új templom falai között   Szép ünnep volt Pünkösdvasárnap a Vecsés-Andrássy-telep híveinek. A templom építkezése 1949–56 között szünetelt s csak a hívek rendkívüli áldozata tette lehetővé, hogy a falak fölépüljenek, s a templom tető alá kerüljön. Végeérhetetlenül lehetne sorolnunk e nagyszerű áldozatosság példáit, de elég talán csak egyet említenünk. Az egyik hívő felajánlásának hiányzó összegét a Vöröskeresztnek nyújtott véradás díjából pótolta. Tette jelképes erővel világítja meg a telep valamennyi adományozójának templomépítő hitét. Az ünnepélyes szentmisét Várkonyi Imre prépost, az Actio Catholica országos igazgatója mutatta be nagy papi segédlettel. Mise közben ő mondotta a szentbeszédet is. Az ünnepélyes szentmisén a segédkezők között jelen volt dr. Radó Polikárp akadémiai tanár is. A fényes asszisztencia kíséretében érkező főpapot a templom kapujában virágcsokros kislányok és a vecsési egyházközség világi elnöke köszöntötte. Az üdvözlések elhangzása után a celebráns a hatalmas templomhajót zsúfolásig megtöltő hívek sorfala közt vonult az oltárhoz és kezdetét vette az ünnepélyes szentmise. Az országos igazgató szentbeszédében azt emelte ki, hogy a Szentlélek Úristen eljövetele vihar és tűz. Vihar, amely elseper minden értéktelent, minden kétséget, minden sötétséget az emberből, s amely világosságot gyújt az emberi lélekben. Felnyitja az emberi szemet, hogy ne csak alkotni tudjon, hanem valóban boldog legyen és az Isten útján tudjon járni. Szent Pál a galatabeliekhez írt levelében leírja, hogy az emberi lélek a Szentlélek vihara és tüze nélkül csak mire képes. Azt mondja az apostol: „Lélek szerint éljetek, akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságait. A test a lélek ellen tusakodik, a lélek pedig a test ellen…” Tűz a Szentlélek Isten eljövetele. Az isteni szeretet az ember lelkét feltüzesíti, hogy ne csak szájjal, de tettekkel is szeresse az Istent. Erre kell a Szentlélek tüze és ezt kapták az apostolok Pünkösd ünnepén. Azóta jár körül és tüzesíti a mi lelkünket is a nagy parancsban: a felebaráti szeretetben. A vecsési templom valóban a vecsésieké, s minden téglája valóságosan őrzi az építők keze nyomát. Falai még csupaszon állnak, de már ezeket a csupasz falakat is a szeretet, az odaadás láthatatlan, megható freskói népesítik be. És nem zavaró a sarokban álló hatalmas vaskályha, sem a burkolat nélküli mennyezet. Aki itt térdepelhet, nem azt látja, hogy félig kész templomban van, hanem valamiképp az alkotó szeretet műhelyében érzi magát. Az új vecsési templomot a hit és a szeretet emelte s ennek a hitnek és szeretetnek a jelenléte a templomlátogató legszebb és legmaradandóbb élménye. (Új Ember, 1959. május 24.)