Megfontolandó szavak az öregségről

Egy nap egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem
kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván
reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy
érdekes kérdés, elgondolkodom rajta, és majd később válaszolok neki.

Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna
lenni. Persze nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem,
a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki
visszanéz rám a tükörből (aki pont úgy néz ki, mint az anyám), de nem sokáig
gyötrődöm ezeken.

Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos
barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre
kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját
barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy
nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi
szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy
rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még
megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4-ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem, és sírhatok a régi szerelem
emlékén…és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim,
és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a
motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek.

Tudom persze azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit elfelejteni
az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg,
amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat
egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad, és megértést és részvétet kelt. Egy olyan
szív, amely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt
érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a
fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem
nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni
azzal, mit gondolnak mások. Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul

fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy
öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg
itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint hogy mi lett volna ha… vagy azon
izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet (már ha kedvem
van hozzá).

Mindig mosolyogj, és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

(Ismeretlen szerző, angolból fordítottam,)

és ajánlom kor- és kórtársaimnak.

És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet
legnagyobb adománya, és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.