Ez a történet annyira igaz, hogy érdemes elolvasni
  és magatartásunkat megfelelően alakítani!!!

  Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in
  China).
  Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia)
  csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan)
  megszárította
  a haját, a villanyborotvájával (made in China)
  megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in
  Singapore)
  húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából
  (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd
  menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait.
  Az órán
  a pontos időt (made in Switzerland) beállította a rádió (madein China)
  alapján majd beült az autójába (made in Germany). Este bekapcsolta
  tévéjét
  (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott,
  miért nem
  talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet...
  "Made in China" olvashatjuk nap mint nap. Cipőnket,
  ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is
  Kínában csinálják.
  Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen
  elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek,
  végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék
  megvásárlásával
  félmaréknyi rizs értékű pénzt juttatunk az éhezőknek. Azonban
  mielőtt még
  elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy
  kicsit a
  környezetünkben.
  Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34
  évesen rokkantnyugdíjas Feri, miért akasztotta fel magát a
  gazdálkodó Józsi
  bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan? Nem a
  kínaiak
  miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert azt hisszük, hogy spórolunk.
  Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van-e az üvegben, azt vesszük meg,
  amelyik pár forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is
  eladnánk és
  vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az
  kevesebbet fogyaszt. Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli
  segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a
  varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem
  kellett az
  embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és
  turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek olyat,
  amire
  nem azt írták, hogy London. Így aztán hamarosan érkezett egy
  udvarias német
  úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit
  csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már
  régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is. Érthető, nem akart
  konkurenciát saját magának.
  Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy
  még az
  igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális
  munkát
  sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak
  ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát.
  Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós
  betongerendákat, de valamiből meg kell élni.
  Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak
  tíz millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal
  rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a
  pénz,
  hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az
  embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej mert inkább a
  bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból
  készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is,
  hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.
  Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja
  városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen
  ám, de a
  büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami
  varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált
  büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk,
  akkor is
  büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az
  alamizsnánkat piára
  költi.
  Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntjük a benzint, majd
  megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a
  járgány
  nem megy?
  Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és
  szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá
  az, hogy ez az egész mind-mind miattam van. Ugyanis ha a Kati néni által
  varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a
  munkahelye. És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni
  annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a
  szoba-konyhájához. Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a
  kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet
  iszom,
  nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös
  hajléktalannal is,
  aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi
  bá'. Egy a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan.
  És hogy nekem ebből még hasznom is lenne. Nem meglepő, hiszen ezt a sok
  szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha
  dolgoznának,
  nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az
  országnak. A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot,
  templomot,
  uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen
  hasznos
  lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne
  hasznos).
  Ezek után érdemes elgondolkodni azon, vajon az a termék olcsóbb-e,
  amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyiken ez
  olvasható:
  "Made in Hungary".

  Forrás: Bencés Diákszövetség Levelezőlista