A JEL

Egy fiatalember egymagában ült  az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom  arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen  elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
  - Két  évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok  hazafelé.Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de  becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent  és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott.  Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák  őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz,  hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt  nekik többet.
  Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen  próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért  csalódást okozott nekik.Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami  éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is  élnek szülei.
  Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér  tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt,  kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem  száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.
  Az úti célhoz  közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon  kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a  szalagot.Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a  fiút:
  - Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.Éppen csak néhány  ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.Könnyeivel  küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:- Nézze! Nézze! Az  egész fát szalagok borítják.
   Hányan lesik a te almafádat, keresik a  megbocsájtás kis jelét rajta?Ne halogasd, menj és tüzd ki  rá!!

Szeretettel,Böjte Csaba.
   
Állatokhoz hasonlítunk, amikor  ölünk.Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.Istenhez hasonlítunk,  amikor megbocsátunk.
 
(Bruno Ferrero nyomán)