Szívemben csendes, rügyező virágok,

Így tündökölnek feléd illatozások,

Én szeretnék üzenni tegnapról s máról,

A kinyílt rózsaszálról

S nem látom alakodat. Hajadat simogatom,-

S lelkemben éjjelente elő varázsolom,-

Szemeidet, zöld macska szemeidet látván

Könnyezem meg testemet üresen-árván.

Ha eljönnél hozzám, szívem s lelkem vár,

Esengve előtted kérdőn, gyere vissza napsugár,

Tested hol villanó vaku, hol sötétség szürkülete,

Emlékszik agyam örökre kecses kezeidre,

Ujjaiddal turkálsz hajamban és testemre

Simogatással felelsz, szavak nélkül szerelmemre:

Életem voltál, jöjj vissza hozzám újra,

Betakarózva mellém, sóhajomat elhallgattatva.

Érzékeid faggatnak, szeretsz e úgy ahogy én?

Elfáradtam e az életben s van e remény?

Arra hogy kigyúljon a fény, - reményem nekem -

A hosszú és szerelmes útra, reményed neked:

Tudhatjuk, hogy lehetséges! Szerelmem s virágom -

Te maradtál aki voltál, rózsaszírmú vágyálmom.

Ím már szúr is a tüske! Bele-bele szúr szívembe!

Bele halok egyszer ebbe a szerelembe?

Nem a jövőnkről, csak a múltról -

Mesél egy tündérlevél, virágzásainkról:

Szemeink káprázatát felidézte,

Ahogy szeretkezéseinket meg sem említette,

Vége lett a mának! Hiába harcolok érted?

Bolond lettem? Azt amit veled megértem:

Azt a sok jót, azt a sok szépet...

Hiába lettem vörös - rózsaszív és lélek!

S kettőnk jövőjét: poklok tornácán,

Égetik el lobogó lángon sátán nászán -

Ahogy szívemet, de élni fog a lélek:

Vigyázok magamra, erre a földre visszatérek...

S a szerelmünket leírom, kitörülni lehetetlen,

Isteni tollal megörökítem, megszentelten

Közkincsé avatom, milyenek voltunk egykoron:

Szerelmünket egy életre a kék égre iratom:

                                                        ISTENI UGARON!