Jobbágy és földműves ivadék,

lennék jómagam, mint költő

s nem hiába csörgedez paraszti vér:

születésem, több száz éves emberöltő!

Ott voltam akkor is és éltem,

a múltban, ahol a magyar fák égig értek,

háborúk, csaták történelmét láttam:

s a hős magyarok nem féltek! 

Szívembe hazám szeretetét ültették,

paraszti sarj, istálló s jászolszagú

lélek költözött ereimbe,

magyar eleim vére, hangos szavú!

Nem sírtam soha úgy, hogy láthassák,

magyar vagyok! Magyarként élek!

Síromat is Magyarhon ássa:

büszkék lehettek eleim, én sem félek!

Halott is, én csak akkor lehetek,

ha már egy magyar sem lesz e földön,

s verseimet, hazám nyelvét nem érti senki:

élve is holt leszek és lelkem börtön!

De míg a magyar él, és büszke a népe,

nincs okom panaszkodni, elhunyt őseinknek!

Fejlődj hazám, mulass hazám:

köszönjük a magyarokat segítő Istenünknek!