Elsuhan a tél, a szomorú utcákon
Jeges szelet hagyva, megfáradt orcákon
Olyan csendesen vagy, mert érzed a hideget
Süvít a némaság, lehűti lelkedet…

Telet fúj a nyárfa, remegnek levelek
Sietve sétálnak, a didergő emberek
Arcukat lehajtva, remélnek meleget
Szívükben emlékként, ott él a kikelet

Télapánk tétováz, adjon e még szelet
Mert sikítva fújdogált a háztetők felett
Már minden meleg kihűlt, idekinn az utcán
Hamar szertefoszlott, e sötét, hideg órán

Telet vártunk folyton, ez elolvasztó nyáron
Együtt imádkoztunk, a forró áradáson
De most, hogy végre eljött, oly annyira fázunk
Menedéket adva, hívogat a házunk…

Csendes téli este, a reményt megtaláljuk
Tüzünket megrakva, egymásért kiállunk
De telünk hidege is, csak értünk, az emberért
A szívünk nem hűti le… a szeretet melegét…