Egy rongyszedõ csapdába esett borzot talált, megsajnálta és kiszabadította. Az állat azon gondolkodott, hogyan hálálhatná meg. Szép teáskannává változott, és a rongyárus zsákjába ugrott.
A rongyszedõ nagyon meglepõdött, amikor megtalálta a teáskannát. Nem értette, hogyan került hozzá, de úgy gondolta, biztosan sokat ér. A papoknak ajándékozta hát, hogy imádkozzanak érte.
Amikor aztán az egyik pap feltette a tûzre a teáskannát, hogy vizet forraljon benne, az kiabálni kezdett.

Hidesato kiváló szamuráj volt.
Egyszer kalandot keresve bolyongott, és egy tavon átívelo hídhoz ért. A hidat azonban eltorlaszolta egy fatörzsvastagságú, alvó kígyó. A szamuráj bátran átlépett rajta, és továbbment. Az állat legott nemesemberré változott: o volt a tó királya.
Azt mondta Hidesatónak, azért öltött kígyó alakot, hogy megkeresse azt a bátor embert, aki képes megvívni a birodalmát fenyegeto félelmetes sárkánnyal. Hidesato kapott az alkalmon, és a király elvezette ot a tó mélyém lévo palotájába.

Réges-régen egy tenger melletti hegyen élt egy nyestkutya, aki nagyon szerette a szumóbirkózást. Egy napon, amint éppen azt bámulta a hegy tetejérõl, hogy hogyan kötnek ki a halászok csónakjaikkal, egy szempillantás alatt szumóbirkózó lett belõle. Arra jöttek a halászok hallal megrakodva, mire a szumóssá változott nyestkutya elállta a z útjukat.
- Hé, álljatok ki ellenem! Lássuk ki az erõsebb! Ha én nyerek, nekem adjátok az összes halat, amit kifogtatok!
- Miket beszélsz!

Ezzel az asszony csöndesen bebújt a szekrénybe, és szõni kezdett.
Kippkopp-kippkopp, halatszott reggeltõl estig a szövõszék hangja. Ám egy idõ múlva Karoku és anyja aggódni kezdtek, hisz az asszony azt mondta, hogy hét napig még ennivalóra sincs szüksége. Ráadásul a szövõszék kopácsolása is egyre lassabbnak és fáradtabbnak tûnt.
- Azt mondta, nem szabad benéznünk, de vajon mi lehet vele? - aggódott Karoku, mire édesanyja így bátorította:
Óvatosan less be, úgy hogy ne vegye észre!

Réges-régen messze északon volt egyszer egy Karoku nevû fiú. Egy téli napon karoku elindult, hogy jó meleg dunnát vegyen. Útközben azonban, ahogy átvágott a szántóföldön, talált egy csapdába vergõdõ darumadarat. Megsajnálta, és kiszabadította, ám ahogy elengedte, megjelent az az ember aki a darucsapdát állította, és dühösen kiáltott:
- Mit mûvelsz, te szerencsétlen? már éppen örültem , sikerült darut fognom!
Karoku erre így válaszolt:
- Bocsáss meg! Tessék a madárért cserébe neked adom a pénzemet , csak ne haragudj!

Urashima, a fiatal japán halász, amilyen bátor volt, olyan nagylelku is.
Egy nap azt vette észre, hogy néhány ifjú elfogott egy teknosbékát, és megkínozták. A halász megsajnálta az állatot, összeszedte azt a kevéske pénzét, amennyije volt, és megvette a teknost, hogy visszaengedhesse a tengerbe.
Eltelt néhány nap, és miközben halászott, mintha valaki szólította volna. A teknosbéka volt. Kérte, szálljon fel a hátára, hogy elvihesse a nagy hatalmú sárkányhoz, a tengerek urához, mert az meg akarja jutalmazni Urashimát.

Csodálatos kristálygömböt vittek ajándékba Japán császárának, de épp akkor nagy vihar dúlt a tengeren. A hajó elsüllyedt.
A császár leküldte legjobb búvárait, keressék meg a gömböt, de azok nem jártak szerencsével.
Megjelent azonban egy kicsi és törékeny asszony, nyakában gyermekével. Azt kérte, o is hadd próbálkozhassék. Lehetetlennek tunt, hogy épp egy asszonynak sikerüljön megtalálni a kristálygömböt. O azonban elmagyarázta, hogy ha megkapná a kituzött jutalmat, kitaníttathatná belole fiát, Kamatarit, szamurájnak.

Isszumbosi japán fiú volt és olyan kicsi, hogy még a mezei munkákban sem tudta senki a hasznát venni.
Nagyapja elhatározta hát, a városba küldi, hogy derék szamuráj váljék belõle. Búcsúzóul egy fatálat adott neki, abból lett a csónakja, az anyja evõpálcikákkal ajándékozta meg, azok lettek az evezõk, az apjától pedig egy tût kapott ajándékba, az lett a kardja.
Az út tele volt veszéllyel, és ha Isszumbosi méreteit tekintjük, érthetõ, hogy számára még egy béka is nagyobbnak tûnt az elefántnál.

A vadász és a halász

A japán császár egyik fia vadászni szeretett, a másik meg halászni.
Egy napon úgy gondolták, cserélnek, s így a nagyobbik ? a vadász ? halászni ment, s a kisebbik, aki a halász volt, vadászni indult. Sajnos, a vadász királyfi elvesztette a horgot, és az öccse annyira megharagudott, hogy visszaküldte a testvérét, kutassa át az egész partot, hátha megtalálja.
Kedveszegetten már éppen lemondott a horogról, amikor egy krokodil felajánlotta, elviszi õt a tenger királyához, mert az biztosan tud segíteni neki.

December 23-a a császár születésnapja

Karácsony

Egy-két százalékban keresztények is élnek Japánban, a karácsonyt is egyre jobban megünneplik, amely hangos, pezsgõs ünnep, és ma nagyrészt a kereskedelem nyomja rá bélyegét. Nagyon sok ajándékot vesznek és kapnak.   

Újévre rengeteg üdvözlõlapot írnak és kapnak.

E hónap közepén végzik el a nagytakarítást, díszítik fel a lakást. A hónap végén a háziasszonyok nagyon sokat fõznek elõre, mert az ünnepek alatt nem fõzhetnek.

Ilyenkor nagyon színesek a fák, ezért a lombok színében, különösen a juharlevelekében gyönyörködnek. Ebben az idõszakban sokan felkeresik a természetes forrású melegvizû fürdõk.

November 15-i  Sicsi-go-szan, azaz a 7 éves lányok, az 5 éves fiúk és a 3 éves lányok és fiúk ünnepe.

 Ilyenkor a gyerekeket a legszebb kimonójukba öltöztetik és  sintó szentélyekbe viszik, ahol hálát adnak, hogy idáig egészségesen felnõttek és további egészségükért imádkoznak (Régen nagy volt a gyermekhalandóság).

Esküvõk hónapja

A mai esküvõ a régi tradíciók és modern szokások keveréke, melyet tipikusan fõként a sintó vagy keresztény rítus szerint szoktak megrendezni, de elõfordul buddhista vagy katolikus esküvõ is. Általában elegáns ebédet rendeznek,szokás szerint  drága szállodákban, ahol minden vendéget megajándékoz az ifjú pár, amit a vendégek pénzajándékkal viszonoznak, melyet díszes borítékban adnak át.

 Október virága a krizantém, ilyenkor érik a körte és az alma.

Teliholdnézés ( O-cukimi)

Teliholdkor tiszta idõben kiülnek az ablakba, erkélyre vagy teraszra és figyelik a holdat. A hold krátereinek formájában egy nyulat vélnek felfedezni, amint a rizssüteményhez használt fõtt rizst döngöli, ezért holdnézés közben rizsgombócot esznek. Dekorációként az õsz jellemzõ virágait és gyümölcseit helyezik el, szépen elrendezve.

Szeptember 15. Idõsek napja

 Megköszönik az idõseknek azt a sok fáradozást, amit értük és a közjóért tettek.

Augusztus 6.-án 8 óra 15 perckor dobták le Hirosimára az elsõ atombombát (114.000 halott)

Augusztus 8.-án 11 óra 2 perckor a második atombomba, Nagaszakira hullott (73.000 halott)

Ehhez a szomorú eseményhez kapcsolódik Szadako Szaszaki  és az ezer daru története, melyet külön lapon olvashatnak.

Augusztus 15-én emlékeznek meg a második világháború végérõl Japánban. Ezen a napon békemeneteket és békegyûléseket tartanak, a világ békéjéért imádkoznak.

Augusztusban tartják az O-bon ünnepet, az Elhúnytak ünnepét (minden vidéken más idõpontban, mint nálunk a búcsút).

Július 7. és augusztus 7. között sok üdvözlõlapot küldenek egymás egészségére gondolva.

  

Július 7.  Tanabata fesztivál

 Ilyenkor a tiszta nyári égbolton a Tejút csillagai teljes szépségükben ragyognak.

A legenda szerint egy évben egyszer a Tejúton találkozik a két szerelmes, az Altaira (Pásztorfiú) és a Vega (Szövõlány) nevû csillag, és szarkák kiterített szárnyából formált hídon átkelve beteljesül a vágyuk.

Ilyenkor hosszú bambuszágakra papírból kivágott, Tejutat ábrázoló papírdíszeket és más dekorációt akasztanak.

 A nyár nagyon meleg és párás, sok az eső, szinte minden nap esik. A gyerekek ezért egy, a mi Süss fel nap c. énekünkhöz hasonló éneket énekelnek (Teru-teru-bózu) és egyszerű, fehér papírzsebkendőből vagy puha pamutból készült, gömbölyű  fejű babát (buddhista papot) lógatnak ki az eresz alá, hogy szép idő legyen.

Folytatódik az Arany hét:

Április 29. Zöld nap (Midori no hi)

Május 3.   Alkotmány napja ( Kempo kinenbi)

Május 4.   Nemzeti szünnap

Május 5.   Fiúk ünnepe/Gyereknap (Kodomo no hi)

Május 5. Fiúk ünnepe / Gyereknap ? Tango no szekku

3 lépcsõs állványra szamuráj öltözetû harcost, szamuráj sisak kicsinyített mását helyezik, hogy a fiúk erõsek és egészségesek legyenek, mint a szamurájok.

Koi-no-bori: póznán lengõ ponty alakú szélzsákokat tesznek ki a házakra.

Április elején ünnepélyesen megnyitják az új tanévet.

 Tavaszias kimonót vesznek fel.

 A fák virágzásának sorrendje:

 1. szilva

 2. õszibarack

 3. cseresznye

Világos színû, pl. rózsaszín, sötét rózsaszín függõdíszeket készítenek.

A cseresznye virága a legtöbbet megénekelt ?nemzeti? virág, sok zenei, irodalmi mû témája.

 

Cseresznyevirág nézés (Szakura-zenszen ? Hana- no Hanami)

 A Japán Meteorológiai Intézet ebben az idõszakban napra pontosan elõre jelzi, hogy délrõl északra haladva melyik zónában hány százalékban virult ki a cseresznyevirág.

Az õszibarack virág naptári ünnepe.

Március 3. LÁNYOK ÜNNEPE, Hina-Macuri, Hina-Baba Fesztivál

A családok lánygyermekeikkel március 3.-án tartják a Hina-babák ünnepét, hogy egészségükért imádkozzanak. Ennek keretében február közepétõl állítják fel a 3/5/7 lépcsõs, piros anyaggal bevont, díszes emelvényt, melyre a Hina-Ningjó-t, az igen értékes, mívesen díszített babákat állítják:

 Legfelülre:  Császár és a Császárné   

 2. sorba:      3 udvarhölgy

 3.

Az év leghidegebb hónapja. Nagy havazások vannak, fõleg a Japán-tenger partján és Hokkaidón. Tokióban ritkán havazik.

Február 4. a télbõl a tavaszba fordulás idõpontja.

Minden évben más napra, január utolsó vagy február elsõ napjaira esik az újhold és ez egyben az új állatév kezdete is a kínai horoszkóp szerint.

Babdobálás

A tavasz közeledtének megünneplésére és a rossz szellemek elûzésére hagyományosan pirított szójababbal töltött babzsákot dobálnak. A sintó szentélyek mellvédjérõl, de nagyobb áruházaknál is folyik a dobálás.

December 31.-én éjfélkor megkondulnak a harangok, 108-t ütnek, mert az embereknek a hagyományos felfogás szerint ennyi rossz tulajdonságuk van (pl. lustaság, irigység?) és minden harangütéssel egytõl megtisztulnak. Az újév az újrakezdés és megújulás lehetõségét hordozza. Minden év elsõ tevékenysége szertartásosan zajlik.

Január 1.-én a japánok felveszik legszebb téli kimonójukat és elmennek a legközelebbi szentélybe imádkozni. Megköszönik az elmúlt év adományait és kérik, hogy a következõ jó egészségben és boldogságban teljen. 

Kívánságpénzt dobnak egy faláda nagyságú perselybe,  meghúznak egy  harangot, fejükkel kettõt bólintanak, majd kétszer tapsolnak és újból bólintanak egyet.

A kardokat, miután elkészültek, próbának vetették alá. A hadakozó sógunok korában elítélt bûnözõkön, vagy bûnözõk holttestein próbálták ki a nemes fegyvereket, de az is gyakorta megesett, hogy a csatlósok egyszerûen belekötöttek az utcán járó közemberekbe, és könyörtelenül levágták õket. Alapvetõ elvárás volt, hogy a jól képzett kézben egy kardnak bármily fennakadás, nélkül el kellett választania a fejet a testtõl; abban az esetben, ha nem volt képes erre, a fegyvert a szemétre vetették.

Az alapos, precíz munka a kard élettartamára és értékére nézve egyaránt jótékony hatást gyakorolt. Japán múzeumok õriznek 800-1000 éves példányokat, melyek ma is kifogástalan állapotban vannak, és a kevéssé hozzáértõ szem akár azt is gondolhatná róluk, hogy tegnap kerültek ki valamelyik kortárs kovácsmester mûhelyébõl. Másfelõl a kard hatalmas anyagi értéket képviselt; egy kiváló minõségû penge ellenértékét kiterjedt birtokokban és aranytéglák tucatjaiban, vagy akár százaiban is mérték.

A japán kard teljességgel egyedülálló instrumentum, nemcsupán fegyver, de egyben nemzeti szimbólum, a légies ivben hajló borotvánál százszor élesebb penge képviseli a Szigetország évezredes kulturális hagyatékát. A japán kard technikai szempontból oly tökéletességet képvisel, melyet egyetlen más náció fegyvereiben sem lehet felfedezni. A régi mestereknek sikerült kifogástalan harmóniát teremteni a penge legfontosabb kritériumai közt, melyek látszólag nem összeegyeztethetõk: ezek a merevség, a rugalmasság és a vágóerõ.

KYUDO: szó szerinti jelentése - az íj útja. Írásos emlékei a 8. századig nyúlnak vissza. Ez az íj a 16. századig a harcmezõk egyik félelmetes fegyvere volt. Ekkor terjedtek el a tûzfegyverek Japánban, és az íj mint fegyver, háttérbe szorult a harci eszközök sorában.

Ekkor a KYUDO szellemi oldala került elõtérbe.

A szamurájok évszázadokon keresztül féltõ gonddal ápolták, és különbözõ iskoláik a mai napig tanítják használatát és szellemiségét. A legszembetûnõbb különbség a tradicionális íjászatokhoz képest a kb.