Az Internet kezdetben csak a számítástechnikában jártas kevesek kedvence volt. Ennek fõ oka, hogy kezeléséhez bonyolult és nem igazán felhasználóbarát Unix parancsokat és utasításokat kellett használni. Ezek még a Dos környezetben otthonosan mozgókat is elriasztották a hálózattól. A hardver eszközök gyors fejlõdésének és a grafikus felhasználói felülettel rendelkezõ operációs rendszerek megjelenésével egyre inkább fokozódott az igény egy olyan rendszer megvalósítására, amely könnyen kezelhetõvé teszi az Internetet még azoknak is, akiknek a számítógép csupán egy, azok közül a mindennapi technikai berendezések közül, amelyeket csak használni szeretnének és nem akarnak közelebbi ismeretségbe kerülni az informatika rejtelmeivel. Többek között az õ számukra találták ki és fejlesztették ki az Internet grafikus felületét a World Wide Web-et (WWW).

Bár az Internet sok mindenre használható, napjainkban könnyen azonosítják a teljes hálózatot a Web-bel. Ennek az oka, hogy szinte minden hálózati szolgáltatást el lehet érni ezen a felületen keresztül, így gyakran nem is tudjuk egy Web kezelõ program használata közben, hogy egy más protokollt (ftp, Gopher) használó szerveren dolgozunk.

A Web használatához mindössze az Interneten található objektum címzési szabályok ismeretére van szükségünk és egy úgynevezett böngészõ program kezelését kell elsajátítani. Nézzük elõször, hogyan is lehet egy Web dokumentumot megtalálni a sok millió számítógép valamelyikén.

A World Wide Web rendszerben Web dokumentumokat tudunk elérni és a saját számítógépünkön megjeleníteni. Ezek a dokumentumok egy speciális formátumot használnak és a kiterjesztésük a legtöbb esetben HTML vagy HTM. Azokban a rendszerekben, ahol nincs megkötve 8+3 karakterben a fájl nevek formája, ott szokták a hosszabb kiterjesztést használni, a három betûs rövidítés teljesen egyenrangú a hosszabb változattal. A rövidítés a Hyper Text Markup Language szavakból származik és arra utal, hogy itt nem egyszerû szöveges dokumentumokról van szó, hanem ezek az oldalak tartalmazhatnak képeket, ábrákat, hangokat vagy akár videó fájlokat is. A legfontosabb része azonban egy HTML dokumentumnak a más dokumentumokhoz való kapcsolatot leíró hivatkozások vagy link-ek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha az éppen olvasott oldalon belül találunk egy olyan hivatkozást, mint amilyeneket a lexikonban használnak, nem kell megkeresni a hivatkozás eredetét, elég rákattintani a link-re, máris a kapcsolt dokumentumot fogjuk látni a képernyõn. Az egész hasonlít kissé a különbözõ alkalmazásokban használt help vagy segítség rendszerekre, ott is egérkattintásokkal ugorhatunk egyik témáról egy másik, kapcsolódó fogalomra.

Az eddigiekbõl is látszik, hogy a Web használatához elengedhetetlen egy grafikus kezelõi felület és egy egér. Persze, mint mindent az Interneten, a Web-et is használhatjuk egy egyszerû, karakteres felülettel rendelkezõ operációs rendszerbõl, elektronikus levelezés segítségével, azonban ez a megoldás igen körülményes és elveszti azt a interaktivitási lehetõséget, amire a WWW-t kitalálták.

A Web-en található dokumentumokat csak úgy tudjuk elérni, ha ismerjük azok címét. A HTML dokumentumokat az Universal Resource Locator (URL) segítségével tudjuk megcímezni. Ez a rendszer lehetõvé tesz, hogy az Interneten található bármely objektumot megcímezzünk, tekintet nélkül arra, hogy egy hatalmas számítóközpontról vagy valahol egy kis fájlról van szó. Az URL cím elsõ része mondja meg, hogy az adott dokumentumot tartalmazó gép, milyen adatátviteli protokollt használ. A leggyakrabban itt a http:// rövidítés szerepel, ami a Hipertext Transfer Protolol rövidítése és Web szerverre utal. Ha a Web felületen keresztül más protokollokat szeretnénk elérni, akkor ftp://, gopher:// vagy news: szavakkal kell a címnek kezdõdni. A címnek lényeges része a kettõspont és a két darab per jel. A protokoll megadása után, az elektronikus levél címekhez hasonló formátumban a dokumentumot tartalmazó számítógép, szerver címét kell leírni. A cím egyes részeit itt is pontok választják el egymástól. A könnyebbség kedvéért ez a cím a legtöbb esetben www-vel kezdõdik, utalva arra, hogy egy Web szerveren található dokumentumról van szó. Ezt követi a gép címe. Ha nem adunk meg részletesebb címet, akkor a gép fõkönyvtárában található index.htm vagy index.html dokumentumot fogja a böngészõ program betölteni. Abban az esetben, ha egy konkrét oldalt szeretnénk elérni, akkor meg kell adni annak teljes elérési útvonalát (könyvtár szerkezet) és a fájl nevét, kiterjesztéssel együtt. Ha nem írjuk oda, automatikusan htm vagy html kiterjesztést fog keresni a program. Például a képzeletbeli http://www.sample.com/panorama/hirek.html URL cím egy olyan hirek.html dokumentumra utal, amely a www.sample.com nevû Web szerven található. Annak is a panorama elnevezésû könyvtárában. Ha csak a http://www.sample.com/panorama címet írjuk be, akkor ugyanezen gép panorama könyvtárából az index.htm vagy index.html fájlt fogja betölteni a böngészõ program, persze, ha található ott ilyen dokumentum. Ellenkezõ esetben hibajelzést kapunk.

A fenti ismeretek birtokában már mindenki számára ismerõsnek fognak tûnni az egyre több plakáton és televízió reklám vagy mûsor végén látható kis feliratok, amelyben a témához kapcsolódó információkat tartalmazó Web oldal címét láthatjuk. Ha meg szeretnénk nézni ezeket az oldalakat, már csak egy Web böngészõ programra van szükségünk. Ezek a programok csupán annyit csinálnak, hogy a megadott URL címen található hipertext dokumentumot megkeresik, letöltik a gépünkre és a megfelelõ formában megjelenítik azt. A megfelelõ forma azt jelenti, hogy úgy nézzen ki a letöltött Web oldal a képernyõnkön, mint ahogyan a tervezõje elképzelte azt. Ez a követelmény elsõ hallásra egyszerûnek tûnik, azonban ha belegondolunk, hogy a világon hányféle számítógép rendszer mûködik és mindegyiken ugyanazt szeretnénk látni, a feladat már nem is olyan egyszerû. A megoldás nem más, mint hogy maga a hipertext dokumentum csupán egyszerû szöveges állomány, minden formázás nélkül. A dokumentum formázási információit kulcsszavak segítségével adják meg, amelyek elolvasása után, minden rendszeren az ott használatos böngészõ program fog gondoskodni az eredeti látvány elõállításáról. Ez a címkékkel, kulcsszavakkal történõ dokumentum leírás vonatkozik a Web oldalon található további hivatkozások megadására és a minden egyéb objektumra is. Ez azt jelenti, hogy például kép sem szerepel eredetileg a hipertext fájlban, csupán egy hivatkozás, hogy milyen URL címen található. A böngészõ program a html fájl feldolgozása során, amikor a képet leíró sorhoz jut, megkeresi azt, letölti és a képernyõn, a megfelelõ helyen megjeleníti. Könnyen elõfordulhat, hogy egy Web oldal megjelenítésekor a böngészõ program a világ távoli sarkaiból szedi össze az oldalon szereplõ objektumokat és mindezt úgy teszi, hogy észre sem vesszük.

Számos böngészõ program létezik, még akkor is, ha csak a PC-s környezetre készülteket nézzük. Vannak olyan operációs rendszerek, amelyek már eredetileg is tartalmazzák a böngészõ programot, ilyenkor nincs szükség külön ilyen alkalmazásra. A Warp Connect, Warp 4.0, Windows 95 és Windows NT használata esetén könnyen és ráadásul további költségek nélkül juthatunk a Web Explorer, Netscape Navigator vagy az Internet Explorer programokhoz. A sok program közül az igazi nagy harc kettõ között dúl: a Netscape Navigátor és a Microsoft Internet Explorer programjai alkalmasak a Web-en található legújabb technikák kezelésére is. A két program szolgáltatásai nagyjából megegyeznek, így közülük a választást leginkább csak szubjektív okok befolyásolják. Tanfolyamunk további részeiben részletesen fogjuk ismertetni ennek a két programnak a kezelését, beállításait. Most csupán annyit szeretnénk megmutatni, hogyan lehet egy böngészõ programmal a kívánt Web oldalhoz jutni.

Mivel a html dokumentum nem más, mint egy egyszerû számítógépes állomány, ezért nincs más dolgunk, mint a File (Fájl) menübõl az Open (Megnyitás) utasítást választani. Itt megadhatjuk annak a html dokumentumnak a nevét, amelyet a böngészõvel meg szeretnénk nézni. Ha nem a saját gépünkön van az állomány, csupán annyi a különbség, hogy a teljes URL címet be kell írni. Ezt követõen a böngészõ máris elkezdi keresni és ha megtalálta, akkor megjeleníteni a Web oldalt. A Web dokumentumok általában hosszabbak, mint egy oldal, ezért a böngészõ ablakának jobb oldalán megjelenõ görgetõ sávot használhatjuk az oldal további részeinek megnézéséhez. A böngészõ programok elõször a dokumentum szöveges részét töltik le és rögtön meg is jelenítik azokat, így a képek letöltésének ideje alatt már olvashatjuk is az írott részeket. Itt kell megjegyezni, hogy bizony még gyors modem kapcsolat esetén is jó darabig eltarthat egy képekkel gazdagon díszített Web lap teljes letöltése. A hosszú várakozások miatt egyesek a WWW rövidítésben már nem is az eredeti szavakat vélik felfedezni, hanem a World Wide Wait kezdõbetûit látják benne. Tanácsoljuk, hogy hacsak nem kimondottan képi információkra vagyunk kíváncsiak, kapcsoljuk ki a képek automatikus letöltését a böngészõ programban. Erre mindegyiknél van lehetõség és ilyenkor a kép helyét csak egy kis keret fogja jelezni. Ha késõbb, a szöveg elolvasása után mégis úgy érezzük, hogy a képeket is látni szeretnénk, egyetlen gombnyomással kezdeményezhetjük azok letöltését.

A böngészõ program kezelésének van még két fontos mozzanata. Az egyik, amikor az oldalon hivatkozásokat, linkeket találunk. Ezeket a szövegrészeket a programok általában más színnel és aláhúzással jelenítik meg. Ha az egér mutatóját egy ilyen hivatkozásra állítjuk, a kurzor formája is egy mutató újjá változik. A kapcsolódó dokumentumra való ugráshoz csak kattintani kell egyet, a böngészõ máris a hivatkozott helyre ugrik és elkezdi betölteni az ott található Web oldalt. Ez a könnyû ugrálás okozza, hogy a Web oldalak közötti böngészést Web szörfözésnek is szokták nevezni, hiszen egy-egy egér kattintással száguldozhatunk az országok és kontinensek között. Ebben a nagy hullámlovaglásban gyakran vissza is szeretnénk jutni a kiinduló pontra. Erre szolgál a böngészõ programok másik fontos utasítása a Back (Vissza). Ez a gomb lehetõvé teszi, hogy a már felkeresett helyekre visszajussunk, mivel a program pontosan naplózza, merre jártunk már.

A felsorolt tudnivalók már elegendõek ahhoz, hogy olvasóink szélcsendes idõben kipróbálhassák virtuális szörf tudásukat. A haladóbb mutatványokat (több böngészõ ablak párhuzamos megnyitása, dokumentumok és képek elmentése, külsõ objektumkezelõ programok csatolása, a böngészõ program paramétereinek optimális beállítása) a böngészõ programok részletes leírásánál fogjuk ismertetni és persze azt is megmutatjuk, hogyan tudunk saját magunk, egyszerûbb Web oldalt szerkeszteni.