Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mind a ketten szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére, és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.

Amint így kettesben üldögéltünk, nagyanya mesélni kezdett.

- Volt egyszer egy ember - mondta -, aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön.

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek.

Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.

Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

   Vécsey Károly 

Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

   Török Ignác 

A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Pár évvel a nagy háború után

Vettem egy kutyát a sintértelepen.

Mikor a ketrecéből kiengedték

Csak futott körbe-körbe, sebesen,

Mint aki nem hiszi, hogy szabadul.

Majd leült s üvölteni kezdett vadul.

Üvöltött fájdalmat és szabadságot.

Harapást, bocsánatot, haragot

S kétségbeesve üvöltöttek hozzá

a rács mögött bent maradt rabok.

Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot,

a halálfélelmet, hogy iszonyú

a drót, ami a bőrükbe vágott

s az életüket, mi oly szomorú.

Láthatok búsulni mást

S ne érezném bánatát?

Láthatok-e szenvedőt,

Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,

Bánatát ne osszam én?

Apa síró kisfiát

Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,

Míg szorong, sír magzata?

Nem, nem, ó, ez nem lehet,

Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,

Hallva, hogy egy csöpp madár

Bútól, gondtól sújtva zeng,

S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,

S enyhít szíve bánatán?

Hogyha téged nagy öröm ért

És felvidult újra lelked

Eljöttem én a kedvedért

És együtt örültem véled

De ha bánatos lesz szíved

És a fájdalmad feléled

Én leszek ott újra néked

Hogy, vigasztaljalak téged

Ha megkapod, mire vágytál

És már új célok vezetnek

Nekem mindent elmondhatnál

Akkor is, ha más nem ért meg

Hogyha olyan bűnt követsz el

Ami megbocsájthatatlan

Én akkor is ott leszek majd

Foghatod a kezem bátran

Nem érdekel, mit csináltál,

Hisz jól tudom, már megbántad

Ha mindenki kővel dobál

Én mégis karomba zárlak

Hogyha néha rossz napod van

De nekem sem ,,úgy jött össze"

Én félre húzódok inkább

Csak tombold ki magadat, te

Mert utána tudom belül

Elcsitul a vihar benned

Az arcodra mosoly derül

S kinyílik újra a lelked

Türelmesen kivárom én

És ha kérded, mért csinálom,

Nem tudom, csak annyit mondok

Te vagy a legjobb barátom.

Az én Barátom velem van mikor utam járom,

Mikor döntés előtt, megtorpanok, csak állok.

Mikor gödrökkel teli járáson kell átkelnem,

Az én Barátom mellettem van, együtt jár velem.

Mikor a bú sötét veremébe esek, nem hiszitek,

De Ő már ott vár lent engem, "Gyere, én segítek!"

Ő, az én drága Barátom.

Az én Barátomból csak egy van e világon,

Egy mindenki számára, de mégis engem választott.

Kezem nekem fogja, léptem Ő kíséri végig,

Szavával Ő nyitja az élet kapuját felém ki.

Ma kitörlök a naplómból két napot: a tegnapot és a holnapot. A tegnapból tanultam, a holnap pedig következménye lesz annak, amit ma teszek.
Ma azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel, hogy ez a nap soha többé nem fog visszatérni. A ma az utolsó lehetőség arra, hogy intenzíven éljek. Hiszen senki sem tud biztosítani arról, hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét.
Ma elég bátor leszek ahhoz, hogy ne szalasszak el több alkalmat. Csak egyetlen lehetőségem van érvényesülni.

Vándor roskad le az útszél kövére.

Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!

De nem megy tovább! Hogyan érje el,

ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.

Azóta annyi minden összeomlott.

Magára maradt. Szép napoknak vége.

Keserves, árva lesz az öregsége.

Szívében ott a kérdés szüntelen:

Mért lett ilyen az út, én Istenem?!

Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,

és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik.

.

Ha most kinézel az ablakodon
és ott a napsütést látod,
akkor az a te valóságod,
viszont ha elfordulsz,
vagy becsukod a szemed,
ott már, lehet bármi,
de tudatoddal mégis te
a napot fogod látni.

Mikor szemednek az emlékére
támaszkodva érzed,
mit teremt, a pillanatod,
kiért hittél érsz meg,
életednek valósága ígéri
a kulcsát, zárját nyitja emlékei,
mint mikor hóban értelmedben
tavasz munkál ünnepelve jól van.

Elhagyván az ürességet
gurgulázik szép reményed
belépsz, oda hol van
látvány íze belsőd ígér
csönded szépet keresgélik
de már, látod mikor érik
van szemednek rá mutat ő
csillogása benned rejlő.