Láthatok búsulni mást

S ne érezném bánatát?

Láthatok-e szenvedőt,

Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,

Bánatát ne osszam én?

Apa síró kisfiát

Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,

Míg szorong, sír magzata?

Nem, nem, ó, ez nem lehet,

Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,

Hallva, hogy egy csöpp madár

Bútól, gondtól sújtva zeng,

S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,

S enyhít szíve bánatán?

Hogyha téged nagy öröm ért

És felvidult újra lelked

Eljöttem én a kedvedért

És együtt örültem véled

De ha bánatos lesz szíved

És a fájdalmad feléled

Én leszek ott újra néked

Hogy, vigasztaljalak téged

Ha megkapod, mire vágytál

És már új célok vezetnek

Nekem mindent elmondhatnál

Akkor is, ha más nem ért meg

Hogyha olyan bűnt követsz el

Ami megbocsájthatatlan

Én akkor is ott leszek majd

Foghatod a kezem bátran

Nem érdekel, mit csináltál,

Hisz jól tudom, már megbántad

Ha mindenki kővel dobál

Én mégis karomba zárlak

Hogyha néha rossz napod van

De nekem sem ,,úgy jött össze"

Én félre húzódok inkább

Csak tombold ki magadat, te

Mert utána tudom belül

Elcsitul a vihar benned

Az arcodra mosoly derül

S kinyílik újra a lelked

Türelmesen kivárom én

És ha kérded, mért csinálom,

Nem tudom, csak annyit mondok

Te vagy a legjobb barátom.

Az én Barátom velem van mikor utam járom,

Mikor döntés előtt, megtorpanok, csak állok.

Mikor gödrökkel teli járáson kell átkelnem,

Az én Barátom mellettem van, együtt jár velem.

Mikor a bú sötét veremébe esek, nem hiszitek,

De Ő már ott vár lent engem, "Gyere, én segítek!"

Ő, az én drága Barátom.

Az én Barátomból csak egy van e világon,

Egy mindenki számára, de mégis engem választott.

Kezem nekem fogja, léptem Ő kíséri végig,

Szavával Ő nyitja az élet kapuját felém ki.

Ma kitörlök a naplómból két napot: a tegnapot és a holnapot. A tegnapból tanultam, a holnap pedig következménye lesz annak, amit ma teszek.
Ma azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel, hogy ez a nap soha többé nem fog visszatérni. A ma az utolsó lehetőség arra, hogy intenzíven éljek. Hiszen senki sem tud biztosítani arról, hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét.
Ma elég bátor leszek ahhoz, hogy ne szalasszak el több alkalmat. Csak egyetlen lehetőségem van érvényesülni.

Vándor roskad le az útszél kövére.

Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!

De nem megy tovább! Hogyan érje el,

ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.

Azóta annyi minden összeomlott.

Magára maradt. Szép napoknak vége.

Keserves, árva lesz az öregsége.

Szívében ott a kérdés szüntelen:

Mért lett ilyen az út, én Istenem?!

Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,

és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik.