Montesquieu: A boldogság embere


Rendszerint a vágyainkat követjük.: hegynek fel, völgynek le, ahová a szél sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük magunkat, miként a faág, amely úszik az árral. Hol szelíden, hol vadul - mindig a víz természete szerint. Két nézet között lebegünk: minden nap új szeszély!
Semmit sem akarunk szabadon, semmit sem teljességgel, semmit sem állhatatosan! És ezt nevezzük boldogságnak!...

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyű dolog volna, ámde boldogabbak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, mint amilyenek valójában.

{Forrás: György Edit: A boldog élet titka}