...Egy szép piros "rózsa hevert lenn a porban,

Mellette férfiak és nők haladtak el sorban,

Mindenki ráfigyelt, mindenki megnézte,

Olyanok is voltak kik felvették kézbe.

De el egyse vitte, mind eldobta újra,

Igy került a rózsa ismét a porba, s az útra.

E méltatlan bánás a szívemig hatott.

S míg csak fel nem vettem, nyugodni nem hagyott.

De biz "én" is dobtam mert nem volt már szára,

Igy a szép rózsafej, szemétnek lett szánva.

Míg tűnődtem sorsán, meglepetés történt:

Kivétel törte át a szokást, a törvényt.

Egy féllábú lányka, mankójára dőlve,

Reszkető kezével nyúlt érte a földre..

Magával is vitte, s oly boldogan nézte,

TALÁN SZENVEDNI IS KÉSZ LETT VOLNA ÉRTE"!!!

Pedig "Ő" is tudta: mért került utcára.

Hogy már megvan tépve, hogy már nincsen szára.

De érezte, mintha sorsuk közös lenne?? "ÉS IGY

ÖNMAGÁT BECSÜLTE MEG BENNE!