Egy vidám vasárnap tanulságai.

Az egyik „vidám vasárnap”, a nevezett adás előadója olyan kijelentéseket tett a tv képernyője előtt, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ezek a mondatok egy magát kereszténynek deklaráló közösség vezetőjének szájából furcsán, - hogy ne mondjam – megdöbbentőnek hatott.

Nevezetesen: „Jézus Krisztus a zsidóság szentje”, vagy „a kereszténység eredendően az Ószövetség egyenes folytatása”. Ostobák azok a fejtegetések melyek Jézus származását nem a zsidó, hanem valamiféle pártus eredethez kötik, stb.

Ezekhez a kijelentésekhez lenne egy-két megjegyzésem, anélkül, hogy vitatnám az előadó bibliai tájékozottságát. .A tudás birtokában lévőnek azonban jobban kellene vigyáznia arra, mit is mond.

Nem vagyok ugyan Szentíráskutató, vagy hivatalos értelmező, vagy ebben a tárgykörben tudományos képzettséggel rendelkező ember, de éppen ezért mentes vagyok a mindenféle „érdeket” és szubjektív elemet megjelenítő állásponttól.

Csupán az Ó- és újszövetség számomra elérhető és ismert, tárgyra vonatkozó kitételeit és a puszta logikát figyelembe véve próbálok rávilágítani a fenti kijelentésekben rejtőzködő és nyílt csúsztatásokra és valótlan állításokra.

Ugyanis ezek azért veszélyesek, mert az emberek spirituális igényeit kielégítendő olyan utakra terelik őket, amelyek hiteltelenek, csalódáshoz vezetnek, mert megtévesztik őket.

Nos hát vágjunk bele!

„Jézus a zsidóság szentje” kitétel szó szerint hangzott el az „igehirdetés” folyamában.

Az Újszövetség vonatkozó evangéliumaiból tudjuk, hogy akkor a zsidó húsvét előtti napon a zsidó főpapi tanács fogatta el és állította Poncius Pilátus elé.

Az emberi történelem legnagyobb koncepciós perében még a katona és római (nem túl vallásos) Pilátus nem találta bűnösnek Jézust, miközben a zsidó főpapok és az őket követő tömeg követelte Jézus keresztre feszítését.

Pilátus nem tudta, mit is tegyen. Erkölcsi oldalról felmentette Jézust, de ezt valójában politikai okokból nem merte megtenni, noha megmondta a zsidóknak, hogy nem talál benne semmi bűnt.

Meg is kérdezte, hogy kit bocsásson el az ünnepre való tekintettel, Jézust, vagy Barabást. A zsidók Barabást választották. Barabás pedig útonálló rabló volt.

Pilátus tovább habozott. Megostoroztatta Jézust, töviskoronát tétetett a fejére és újra a szidók elé vezettette. Keresztre vele! – kiáltozta a tömeg. „ Ha ezt elbocsájtod, nem vagy a császár barátja, mert aki magát királlyá teszi, ellene szegül a császárnak!” Itt van az a politikai ok, a ki nem mondott fenyegetés, ami elől Pilátus meghátrált.

Mindezt azért részleteztem, hogy e történet ismeretében hogy merészeli valaki azt mondani, hogy Jézus Krisztus a zsidóság szentje!!!

Az az állítás pedig,hogy a kereszténység az Ószövetség egyenes folytatása, egyszerűen nem igaz! Az Ószövetség jórészt tulajdonképpen a zsidó nép története. Az viszont igaz, hogy az Ószövetség egyes könyveiben leírt jövendölések az Újszövetség szellemi, spirituális előfutárai, de nem egyenesen és szervesen összefüggő előzményei! Miért is?

Megint csak a logikát veszem elő: A Mindenható szövetséget kötött (többször is; Ábrahám, Mózes) a zsidó néppel. E szövetségek története egyszerűen sommázva az Ószövetség, ami ma is a zsidó vallás alapköve.

Jézus tanítása, és tevékenységének csúcsa, az utolsó vacsora, melyen a Kenyér és Bor színe alatt önmagát adja, záloga annak az új szövetségnek, melyet az Atya nevében híveivel és követőivel kötött.

A keresztáldozat és a feltámadás ténye új perspektívát nyitott meg a régihez képest – és nemcsak a zsidó nép számára - , de az egész emberiség előtt!

Ez az Újszövetség felülírta a régit, mert „minőségileg” egészen mást jelentett, mint a régi. Az új szövetség azt jelentette ugyanis, hogy nemcsak a zsidók – a választott nép -, hanem minden ember a földön az Atya gyermeke! Aki az Atya szeretett Fiát követi, bárki legyen az, üdvözül! Jézus a lelki megújulást hirdette, a földi hatalom és uralom hiábavalóságát szembeállította az Isten országából való részesedéssel.

2

Jézus egész működése és tanítása egy teljesen más alapokon álló, addig nem ismert vallásfilozófia és hit, mely az addig ismert egyistenhitekkel, a zsidó hittel szemben egy teljesen új, és az akkori ember számára megdöbbentő tant hirdetett: a szeretet és az áldozat tanait!

A scyhopolisi főpap - Basilides - és utána Origenes azt, hogy: „Jézus igehirdetését és tanítását nem lehet és nem szabad a zsidó szellemmel összekeverni.” (forrás? Badinyi).

Ezért gyűlölték mérhetetlen gyűlölettel, mert érezték, sőt tudhatták, hogy ez az „ember” nem akárki! Csodái és tanítása, példabeszédei kétezer év távlatából is megdöbbentően hatnak! Gondoljunk Saulra, aki elszánt keresztényüldözőből egy csapásra az egyik legnagyobb apostollá vált!

A zsidó főpapok és farizeusok, félelmükben és gyűlöletükben adták Jézust halálra!

Hogyan lehetne akkor az ő szentjük?!

Jézus Krisztus, a Megváltó, az Atya szeretett Fia mindannyiunk tanítója. Ő az, aki megmutatja a hívő embernek az Atyához – az üdvösséghez – vezető utat.

Jézus annyira az Ószövetségé, mint amennyire az úté az a lábnyom, amit az arra járó otthagyott!

Jézus akkor lesz a zsidóságé, ha elfogadják, amit Ő maga is mondott: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!” Ez úgy gondolom és hiszem, hogy világos, igaz, egyértelmű; és ezért több szót nem kell rá vesztegetni.

Jézus származását tekintve már összetettebb, bonyolultabb a dolog. A mai Szentföld – Szíriától a Jordánon túlig és a Vörös tengerig Kr.e. 5-6000 évvel, és később sem volt etnikailag egységes.

Egyik neves ókorkutató, sumerológus, Badinyi Jós Ferenc írja: „…...minden, ami a Bibliában az izarelitákról írva van, nagyon kései megfogalmazás, történelmileg bizonyítva nincs, és a júdeai héberek egyszerűen magukra vették a náluknál kulturáltabb, náluknál régebbi származású, de júdeai segítséggel legyőzött IZRAEL népének nevét akkor, amikor kánonjukat szerkesztették.”

Ebben a világszerte folyó vitában, hogy ki, hol, mikor is volt azon a vidéken jelen, igen csekély ismereteim birtokában nem foglalhatok állást, de figyelemfelhívónak mellé teszek egy-két gondolatot.

J.M.Roberts „History the World” c. munkájában is elutasítja a biblikus „story”-k hitelességét.

A kutatók által azonosított palesztínai ősnépek neveinek sokasága (egyazon népet több néven is említettek) bizony a tényszerű megállapítások sokféleségét teszi lehetővé mind a bibliakutatók, mind a történészek számára – írja Badinyi. Tudni kell, hogy a bibliakutatók a hit oldaláról, a történészek a tények alapjá, vagy azok ellenére foglalnak állást a kérdésben.

(Badinyi Jós Ferenc: „Palesztina története és népei. EBLA.”- érdemes tanulmányozni!)

Hosszú lenne felsorolni érveket és ellenérveket, mely  népek és hogyan, milyen történelmi periódusban uralták ezeket a területeket (Szíria, Palesztina, a mai Jordánia, stb), bizonyos, hogy a babiloni és asszír ékiratok a hittiták (hettiták) országáról beszélnek, de egyes történészek ezt egyszerűen nem veszik figyelembe.

Badinyi szerint Dávid és dinasztiájának idejéről egyetlen ékírásos anyag sem található. Dávidról és utódairól sem az egyiptomi, sem a babiloni, sem a szíriai nyelvemlékekben nem történik említés.

Ez meglehetősen elgondolkodtató.

Ellenben Warren kapitány a Salamon templom ásatásánál „phoeniciai” edénytöredékeket talált, melyeken „királyi sas” látható. Ilyen motívumokat az őslakos hunnita Khirbet Kerak nép kerámiáin találtak!

E könyvében mondja a szerző (Warren): „ …amit palesztináról vallási alapon tudunk, ajánlatos a legnagyobb óvatossággal kezelni, miután ezt kizárólag érzelmi alapon és nem tudományos vizsgálat útján hozták a köztudatba.”

Az asszirológiai, sumerológiai tudományos konferenciák, a tudósok vitái, mind-mind bizonyíték arra, hogy a történeti népek nevei, azonosságuk bizony alaposan összekeveredett.

Az ókor eme távoli idejét (Kr.sz.e. 2-3.000 év) kutató tudósok esetenként teljesen ellentétes álláspontot foglalnak el.

Egy történész által tartott előadáson hallottam, hogy a történetírás a puszta tényeket bizony valamilyen mértékig szubjektív elemekkel vegyíti, így a tényeken alapuló, meztelen igazság merőben más-más ruhákat ölt.

Késhegyig menő harc folyik ebben a kérdésben a kutatók között, de világos, hogy ha az ember beleolvas a közleményekbe – anélkül, hogy szakavatott bennfentes lenne - , egyrészt intenzív ködösítés, másrészt hamis információk özönével árasztják el a közvéleményt.

3

Ezt bizonyítja a szíriai EBLA város körüli ásatások során a felszínre hozott ékírásos agyagtáblák írásmódjának és nyelvezetének, valamint tartalmának értelmezése is.

A Biblia szerint Jézus Dávid házából származott (innen volt eljövendő a messiás). Azt is tudjuk, hogy József, az ács ebből a házból eredeztette magát. Eljegyzett felesége, Mária honnan származott? Milyen ősöket tudhatott magáénak?

A zsidók is elutasítják Jézus messiási mivoltát, mert nem Dávid házából ered. A szűzen születés keresztény hite pedig kizárja József biológiai apaságát. Az Újszövetségben leírt álom, melyet József látott Mária terhessége kapcsán, nyilván József mesélhette el megindokolván további viselkedését

akár Mária, akár mások előtt is.

Így joggal feltehető, hogy Jézus ugyan zsidó hitben nevelkedett, de vér szerint nem volt héber!

Nos egy bizonyos, teljesen mindegy, hogy a földre szállt és megtestesült Fiú milyen nép gyermeke volt földi szemmel. Ő a Megváltó minden nép és nemzet számára az egész földkerekségen.

Azon élcelődni pedig, hogy egyesek Jézust parthus hercegnek mondják, vagy vélik, gusztustalan egy bibliamagyarázat közben. Annál is inkább, mert ennek lehetősége fennáll!

Azok a kutatók (sumerológusok), akiket tudatosan kirekesztenek nálunk, máshol a világban dolgoznak és új felfedezésekkel gyarapítják történelmi tudásunkat akkor is, ha ez egyeseknek nem is tetszik.

E sorokat gondolatébresztőként bátorkodtam megírni az olvasóra bízva: szembe megy-e a nyilvánvaló torzításokkal, vagy megpróbál széleskörűen tájékozódni. Természetesen mindenkinek joga abban hinni, amiben csak akar, és ezt tiszteletben kell tartani, ha ez a hit nem jelent konkrét, vagy potenciális veszélyt a társadalomra, de a történeti, történelmi hazugságokra, csúsztatásokra rá kell mutatni, ha ilyen „amatőr” módon is.

„Minden intelligens embernek kötelessége a tudományok – így a história művelésére, de joga is van az igaz történelem megismerésére.” (Kurigalzu).