Türelem, megbékélés, nemzeti egység.

        Mostanában túl gyakran olvasom és hallom ezeket a kifejezéseket, hol külön-külön mondatokba ágyazva, hol egymás mellett, egymással összefüggésben. Igen, a türelem, a szelíd erény, kifejezetten krisztusi vonás, mint minden olyan jótulajdonság, mellyel általában az ember szűkölködik. A türelem is ilyen, belopja magát az ember szívébe egy-egy pillanatra, hogy aztán meneküljön onnan.

        Légy türelmes felebarátodhoz, légy türelmes adott sorsodban, türelemmel viseld a megpróbáltatásokat, a megaláztatásokat, a kisemmizettséget, a körülötted folyó gyilkos anyagi és szellemi praktikákat. Légy türelmes! Igen, de maga a szó nemcsak egy jelenvaló viselkedésmódot takar, mely belülről jön, nemcsak önkéntes alázatot. A türelem egyben remény is, a jóban való reménykedés, hogy egyszer talán máskép lesz.

A várakozó türelem a jobbjövő reményét rejti.

        Igen türelmesnek kell lennünk családunkkal, gyermekeinkkel, barátaikkal, rokonainkkal, ismerőseinkkel, és úgy egyáltalán. Nem kell azonban türelmesnek lennünk szűkebb környezetünk, vagy társadalmi állapotunk igazsástalanságaival szemben. A történelem ezer példája arra utal, hogy a türelem – kényszerű, vagy önkéntes, - azért emberi vonatkozásban nem határtalan! A türelem szükségszerűen a lét, az életösztön, az erkölcsi tartás és jellem talaján is bizony, bizony véges!

         Így tehát életszerű és elfogadható, hogy nem kell a végtelenségig türelmesnek lenni senkivel és semmivel szemben! Főleg azokkal szemben nem, akik mindig is türelmetlenek voltak velünk szemben, akik minden eszközzel tudatosították, hogy kitaszítottak, társadalmon kívüliek vagyunk.

        A marxí-lenini tézisek nem ismerték a toleranciát a kijelölt osztályellenséggel szemben. A lappangó, posztkommunista eszmék és indíttatások, és ezen eszmeiségekkel körülvéve szocializálódott, egoizmusukkal telített megszólalókkal soha nem lehetünk türelmesek! Harc ez, küzdelem, kedves olvasó, ha tetszik, ha nem! A harcban nincs türelem, megbékélés, csak győzelem, vagy bukás.

         A keresztény és egocentrikus (haszonelvű) világnézetek harca, mely több, mint két évszázada folyik lényegében csak taktikájában és fegyverzetében változott. Ebben a küzdelemben sem kompromisszum, sem megbékélés nem létezhet és nem is létezik, ahogy a szakadék szélén állva sem lehet a lezuhanás veszélye nélkül lépni, úgy itt sem lehet szó másról, mint következetes, meg nem alkuvó küzdelemről. Nem lesz béke és megnyugvás a társadalomban, amíg avatott és becsületes, mélyen kulturált és megvesztegethetetlen történészek nem tisztázzák a 20. század összes eseményét

        Természetesen a megbékélésre is van szép példa. Az elvtársak, akik a kommunizmus eszméjének őstalaján – a volt Szovjetunióban is – az elszán és osztályharcos proletárok, most az imperialista, nemzetközi finánctőke elleni harc elkötelezettjei megbékéltek a burzsoáziával úgy, hogy ők maguk is lehetőleg nagytőkések lettek. Micsoda gigantikus metamorfózis! Akik pedig ily módon képesek voltak az „átalakulásra”,azokkal legalizáltatták tolvajlásukat, akiket kifosztottak a választások alkalmával bedobott trükkökkel és hazugságfüzérekkel.. Ez kristálytisztán a pénz arroganciája!

        Ha visszatekintünk történelmünkre letörölve a mesterségesen rálehelt homályt, ezer módon bizonyítható, hogy az úgynevezett  arisztokrata, főnemesi, úri osztály tagjainak túlnyomó többsége minden korban és helyzetben kötelességének, sőt hivatásának érezte nemcsak vagyonát, de életét is feláldozni az országért, a nemzetért. Ismerünk természetesen Csák Mátékat,      Cilleieket, Báthory Zsigmondokat, Károlyi Mihályokat is.

         A nemzet azonban nemtelen fiait előbb-utóbb kivetette magából, az álmítoszok fals legendák pedig szertefoszlanak. Abban biztos vagyok, hogy az elmúlt rövid korszaknak sokkal több sérültje, kárvallottja volt, mint haszonélvezője. Éppen ezért a mérhetetlen sérelmek elszenvedői és megtapasztalói, az események tanúi soha sem fognak nemzeti egységbe tömörülni kifosztóikkal nota bene, hóhéraikkal!

Az effajta nemzeti egység keresése, hirdetése lázálom és demagógia, lélekromboló aljasság! Az igazságot ki kell mondani, a bűnösöket meg kell nevezni és meg kell büntetni. A sérelmeket elszenvedőket a rablott vagyonokból kárpótolni kell!

        A nemzet ma is egységes, és aki nem tartozik ehhez az egységes gondolkodású nemzethez, az nem tagja annak. Nem tagja azért, mert szabad akaratából kirekesztette önmagát. Az idő és a történelem mindig igazolta a hit, az erkölcs és az igazság erejét. Mit is jelent ez az egység? A közelmúlt tapasztalatainak értékelését: eddig és ne tovább! Valami mást kell kezdeni magunkkal, mert így előbb-utóbb megsemmisülünk!

Ebben a gondolatkörben a mai társadalom túlnyomó többsége egységes. Erre az egységre nagy szükségvan, mert a katasztrófát csak így kerülhetjük el.                                                                              

Gondoljuk csak el, milyen iszonyú katasztrófákat élt át és élt túl ez a nemzet Mátyás király óta!

Dózsa parasztfelkelés, Mohács, 150 év török iga, közben az ország kétharmada állandó hadszíntér, a török kiűzése után katonai diktatúra, a Rákóczi szabadságharc bukása, az 1848-49- es szabadságharc, a Bach korszak, az l. világháború, a tanácsuralom, Trianon, II. világháború, 40 év szovjet megszállás 1956.                                                                          

évi forradalom és szabadságharc után a kegyetlen megtorlás évei.

Közel negyven évenként egy katasztrófa egészen mostanáig!

Mindezt túléltük, itt vagyunk, ugyan testben és lélekben megnyomorítva, de életerőnk nem veszett el. Megpróbáljuk a majdnem lehetetlent, a nehezebbet: saját erőnkből talpra állni.

        Egységes volt-e a katasztrófák közepette a nemzet? Ha az lett volna, bizony sok minden meg sem történik. A  nemzeti egység pillanatai történelmileg rövidek és illékonyak voltak, de ezek a pillanatok történelmünknek legdicsőbb korszakai. A nemzeti egység sajnos soha nem volt folyamatos állapot, legfeljebb az adott helyzetben az ellentétek, ellenérdekek között nem volt akkora szakadék. A jelen történelmi helyzetre nem volt még példa. A történelem megismételhetetlen percei ezek, és talán soha nem volt nagyobb szükség a nemzeti összefogásra, a nemzeti egységre, mint most!. Nemzeti összefogás, de nem ám akárkivel! Nem ám bármi áron! A nemzeti egység azokkal képzelhető el, és azokkal kívánatos, akik elkötelezettek a nemzeti múlt

az évszázadok óta társadalmunkat meghatározó keresztény erkölcs., a modern polgári demokrácia iránt.

         A megbékélés, a tolerancia, a nemzeti egység fogalmait, ha tartalommal töltjük fel, akkor ezek nem retorikai kifejezések, hanem élettel, gondolatokkal, tettekkel életre hívott társadalmi értékké válnak.

        Ha e szempontok figyelembevételével vizsgáljuk múltunkat és vetjük össze jelenünkkel, lehetőségünk van a jövőbe mutató következtetések levonására. Gondolkozzunk, mérlegeljünk, és tegyük azt, amit értelmünk, becsületünk és szívünk diktál. Ennek jegyében lehetünk türelmesek, megbékéltek, kiegyensúlyozottak egyénileg és társadalmilag is.

Szabó László Dezső