Az élet folyamata sokszor felfoghatatlan számunkra. Miért is van az, hogy egy kortynyi boldogság után rögtön innunk kell a keserűség poharából, s mindez eltölti életünket, teljesen elnyomva a derű ízét, megtapasztalását. Igaz ez? Gondold végig: a napsütés gondtalanságába vadul tör be a rossz idő, villámló nyílvesszőit dobálja szerte szét; a kisgyermek békés csendjéből hangos robajjal tör ki; és jól ismerjük a történetet: hét ínséges évet hét gazdag követ.

Sötét ködben bolyongunk cél nélkül,
E hideg télen megfagyott szeretetünk,
Életet színlelve, tétlenül állunk
Egymásba botolva, küzdve futunk.

Szívünkben egy régi nyár emlékét hordjuk,
Mikor a napsütésben magasra emeltük a zászlót.
De próba jött, Isten szeretete nevel,
Tisztít, szertefoszlat most minden délibábot.

Ki azt mondja hogy hite van, mutassa meg.
Ne engedje hogy kihűljön a szeretet!
A fagyos hóra, alvó világra ráírja: Élet!
Nem, nem ér meg itt e lét véget.

A szeretet nagy gazdagság,
Boldogságot nyújtó jóság.
Istentől, ha megkaptad,
Mindig továbbadhattad.

Gazdagabb vagy bárkinél,
Ha a szeretet benned él.
Ne engedj a haragnak,
Virágot teremj a holnapnak!

Szép szavakkal add is át,
Ez boldogítja élted otthonát.
Bárhol vagy, bármerre jársz,
Te mindig adj - és mindig találsz!

Isten gondoskodik arról, akit szeret,
Ha imádkozol, szívedből árad a szeretet.
Áldja meg az Úr azt, aki szeretve segít,
Tegye boldoggá élte napjait!

Tudom, érzed a szeretet örömét,
A békesség virága legyen mindig a tiéd!

Míg e földön élünk, az Úr van velünk, amikor hazahív, mi leszünk vele. A hívő nem szakad el Megváltójától. Egyek ők, és mindvégig egyek is maradnak: Krisztus nem lehet meg az övéi nélkül, mert akkor csak fő lenne, test nélkül. Akár elragadtatunk az égbe, akár a paradicsomban nyugszunk, akár itt e földön élűnk, Krisztusban vagyunk: ki választhat el tőle?

Milyen nagy öröm ez! Legfőbb tisztességünk, nyugalmunk, vigasztalásunk, gyönyörűségünk, hogy az Úrral lehetünk.

A kisleány ott áll a rendelőben.
A furcsa gépek mintha mind őt lesnék.
S a doktorbácsi már be is ültetné
abba a félelmes, nagy székbe: "Tessék!"

Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran,
hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
"Halljuk!" - mosolyog rá a doktorbácsi,
hiszen ő mindig kész a feleletre.

"Értesz-e a fogakhoz?" - tudakolja
kis Piroska ötéves bölcsességgel.
"Ó, hányat találsz, akit én kezeltem,
kis barátaid közt, ha széjjelnézel!"

"Ott a Sárika, Jancsi.

Ne engedd meg magadnak a gondolatot, hogy az élet felszínén levő dolgokat nem Isten rendelte el. Azok ugyanúgy Istentől valók, mint a mély dolgok. Nem az Istennek átadott szíved veti meg azt, hogy természetesen élj, hanem az a vágyad, hogy másokban ezt a benyomást keltsd: te nem vagy felszínes. Ez biztos jele szellemi önhittségednek. Vigyázz, nehogy megvetés támadjon benned – mindig erről az oldalról jön -, és élő szemrehányásként járj a többiek közt, mert ők természetesebbek mint te.

Barangoltam hegyen,völgyön,hogy megtaláljam Istent.
Utam állták erdők,mezők, de bátran mentem hitben.
Vállamon egy zsákban:minden ingóságom,
szívemben a remény,hogy egyszer megtalálom.

Erdők dús közepén, egy nagy kerek tó partján,
elém állt az ördög és így kiáltott rám,
hallom földönfutó a jó Istent keresed!
de én a pokolra vetlek,mert az ő szavát hiszed.

Rút patás lábával dobbantott egy nagyot,
lett nagy fényözön s a villám belecsapott.
Szabadságom vissza nyerve indultam az úrhoz,
nem sokára oda értem egy feneketlen kúthoz.

A panaszodat, bánatodat a homokba írjad!
Ha fáj valami, úgy akárkinek el ne sírjad!
Homokba írjad! A porba írjad!
A szíved búja bármilyen nagy,
Az embereknek azt el ne mondjad,
A terhet csak csendben hordjad.

A mások bűnét, gyarlóságát homokba írjad,
A meg nem értést, támadásokat fel ne rójad!
A Mester is így cselekedte ezt,
Bár várta Őt a golgotai kereszt.
Az asszony bűnét a porba írta,
Ő elfeledte, a szél elfújta.

Legyen az bármilyen szent igazság,
Mind eltapossák.