Egy fiatal olasz lány – szemmel láthatóan elmerülve egy kis könyv olvasásában – egy gyümölcsös elárusítóhelynél üldögélt. Egy úr megállt, hogy gyümölcsöt vegyen, és megkérdezte, hogy mit olvas olyan nagy érdeklődéssel. Meglehetősen szégyenlősen válaszolta a lány:

– Isten szavát, uram!

De a férfi kételkedő ember volt, azt kérdezte tehát:

– Ki mondta önnek, hogy a Biblia Isten szava?

A lány gyermekes egyszerűséggel válaszolta:

– Isten maga.

– Isten? Lehetetlen! Hogyan mondta? Sohasem látta, sohasem beszélt vele! Hogyan mondhatta volna?

A lány zavarba jött, és néhány pillanatig csendben volt. Azután felnézett és tiszteletteljesen azt mondta:

– Uram, ki mondta önnek, hogy van egy Nap ott fenn, az égen?

Az úr meglehetősen gőgösen válaszolta:

– Ki mondta nekem? Senki. Nincs szükségem arra, hogy valaki mondja. A Nap saját maga beszél erről. Felmelegít engem. Szeretem a fényét.

A fiatal olasz lány komolyan válaszolta:

– Világosan mondta, uram, ami a Napot illeti. Én a Bibliát olvasom, az felmelegíti a szívemet. Világosságot ad. Szeretem a fényét és a melegét. Senki más, csak Is-ten tudja adni ezt a fényt és meleget, amelyet én kapok ebből a könyvből.

A férfi a lány egyszerű hitétől zavarba hozva csendesen továbbment.

S. D. Gordon