2009 12. 16.

Az utóbbi időben valahogy nem volt hangulatom a naplóíráshoz. Valójában nem csak ezen múlott... Sokat figyeltem magamat, figyeltem az isteni érzést, amit a boldogság nyújt nekem, nekünk. Most már tudatosan fenntartom ezt az állapotot, örömet és hálát érzek mindenért, de legfőképpen az életért.

Hálás vagyok a szeretetért, az örömért, a boldogságért, az anyagi javakért, és mindazért, amim van. Hálás vagyok a tehetségemért, a meglátásaimért és a felismeréseimért. Tudom, hogy mindezt a Teremtőnek köszönhetem, és egyedül neki tartozom hálával. Azon vagyok, hogy életemet az isteni szándéknak megfelelően éljem, vagyis megértéssel, gyöngéden és a legnagyobb tisztelettel az egész teremtett világ iránt. Megértettem, hogy ezt jelenti az életszentség. Életemet és benne minden létezőt szentségként tisztelem.

Tisztelem és megbecsülöm a Föld Anyánkat, a Nap Atyánkat, és minden gyermeküket, hiszen ők a testvéreim. Mind egyek vagyunk. Minden és mindenki Egy... Egy az Isten!

Őseink nagyon jól tudták ezt, ideje felidézni ezt az ősi tudást, a mágusok bölcsességét. A legnagyobb örömmel veszek részt ebben a munkában, hálát adva ezért a nagyszerű lehetőségért. Mert ez valóban egy csodálatos lehetőség, ami most megadatott nekem... Úgy gondolom, hogy ez az én életfeladatom. Nem a történelem, hanem őseink titkos tudásának, rejtett bölcsességének a feltárása. Történelmi ismereteim csak segítséget, kiinduló alapot nyújtanak ehez a szellemi kutatómunkához. Korábban túlságosan is a történelem kutatása felé fordultam, most már tudom. Felismertem azt is, hogy az én célom nem a történelmi események feltárása, hanem az ősi tudás, őseink bölcsességének megismerése és továbbadása. Erre a tudásra ma nagy szükség van, mert a szeretet bölcsessége sok ember előtt még mindig rejtve van. Csak a tudást keresik, az írott szóba kapaszkodnak, ahelyett, hogy megnyílnának a valóság előtt. Pedig az írott szó csak tanítás a valóságról, de nem maga a valóság. Ezt nagyon fontos megértenünk. Csak azért, mert valamit leírtak, még nem lesz valósággá, még nem biztos, hogy tényleg az a valóság. Az Élet Könyve napról napra új kiadását éli, mert minden fejlődik, minden változik, semmi sem állandó, csak a szeretet. Ha maradandó tudásra vágyunk, előbb a szeretetet kell megértenünk a személyes megtapasztalás, a teljes, feltétel nélküli átélés által, mert ez az egyetlen igaz érték, ami mindig megmarad.

Azt tanították nekünk, hogy ítéljük el önmagunkat. Az önszeretet bűnnek számít. Pedig nem az. Az önszeretet minden más szeretet alapja. Csupán az önszereteten keresztül lehetséges az emberbaráti szeretet. Minthogy az önszeretetet elítélik, a szeretet minden egyéb lehetősége is eltűnt a Földről. Ügyesen kiszámított stratégia ez a szeretet elpusztítására.
Olyan, mintha azt mondanád egy fának: "Ne tápláld magad a földből; az bűn. Ne tápláld magad a holdból és a napból és a csillagokból; az önzés. Légy önzetlen - szolgáld a többi fát." Logikusnak látszik, ezért veszélyes. Logikusnak látszik: ha másokat akarsz szolgálni, hozz áldozatot; a szolgálat egyenlő az áldozattal. De ha egy fa feláldozza magát, akkor meghal, nem lesz képes más fákat szolgálni; egyáltalán nem lesz képes létezni.
Azt tanították neked: "Ne szeresd magadat." Szinte ez lett az úgynevezett szervezett vallások egyetemes üzenete. Nem Jézusé, de a kereszténységé mindenképpen; nem Buddháé, de a buddhizmusé - minden szervezett vallásnak ez lett a tanítása: "Ítéld el önmagadat, bűnös vagy, értéktelen vagy."
És ennek az elítélésnek a következtében az emberi lények fája összezsugorodott, elveszítette a fényét, képtelen a megújulásra. Az emberek csak vonszolják magukat valahogyan. Nincsenek gyökereik a létezésben, gyökértelenek. Próbálnak mások szolgálatára lenni, de képtelenek rá, mert még önmagukkal sem barátságosak.

 

Osho